Hajdó Lászlóné - Dr. Takács Éva: A kaposvári járás községtörténeti lexikona - Iskola és Levéltár 21. (Kaposvár, 1984)

Mernye

50 a Dersfi család és a Lengyel család birtokolta. A török kiűzé­se utáni első összeírás mindössze 9 háztartását jegyezte fel. 1715-től kezdődően az Eszterházy család birtokában volt. Népes­ségét 1720-ban 250-300 főre becsülhetjük, amikor 12 adózó csa­ládot jegyeztek fel a megyei összeírásban. A II. József-féle népszámlálás idején 359 főt írtak össze a községben, az 1828-as országos összeírás idején 120 adózója volt. 1850-ben a népességszám 279 fő volt, az 1870-es népszámlálás már ennek kétszeresét, 589 főt jegyzett fel, 1910-re 780 volt a lélekszáma, 1925-ben 177 ház 263 helyiségében 771 lakos élt, 1932-ben pedig 209 házban 797-en laktak. A község Mária Terézia kori úrbéri tabellájában 36 jobbágyot és 1 zsellért jegyeztek fel, akik 26 egész és fél telken gazdál­kodtak. A jobbágyfelszabadítás után, 1850-ben történt meg a volt úrbéres földek és a földesúri birtokok elkülönítése. Ek­kor 27 egész és egy fél volt jobbágytelek került paraszti tulaj­donba. 1925-ben 2444 katasztrális hold volt a község határa. Ebből I599 holdat szántóként használtak, 212 holdon rétföldek voltak, a legelő 27 holdat foglalt el, 36 holdas szőlőjük volt és.440 holdon erdő állt. 272 lovat, 319 szarvasmarhát, 531 sertést ta­láltak ekkor az összeírok a faluban. Két kovács, egy bognár, két asztalos, két cipész, egy szíjgyártó és egy szabó látta el az ipari szolgáltatást. 1932-ben már 9 ipari szakma képviselői voltak jelen a köz­ségben, két fűszer- és vegyeskereskedő, három kocsmáros és egy baromfikereskedő dolgozott itt. A Horthy-korszakban a kisközség körjegyzőséggel rendelkezett. A szovjet csapatok 1944* december 3-án szabadították fel. M E R N Y E 1229-ben Merena és Alsó-Merena alakban fordul elő a székes- fehérvári káptalan birtokai között. Az 1332-37. évi pápai ti- zedjegyzék szerint már egyházasheiy volt. Az 1385-ös és 1487-es oklevelekben Wasarusmernye alakban szerepel, majd az 1536. évi adólajstrom Bódogasszonymernyeye, Almernye és Wasarusmernye ne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom