Somogyi életrajzi kislexikon - Iskola és Levéltár 7. (Kaposvár, 1980)
Tartalomjegyzék
25 került a galileista háborúellenes mozgalommal. Az I. világháborúban az olasz és az ukrán fronton szolgált. Az októberi polgári demokratikus forradalom után a Földmunkások Országos Szövetsége szervező titkára lett, Nyisztor György munkatársa. 1918. novemberében az SZDP Somogy megyebe küldte a földmunkásmozgalom megfékezésére, de ő a földfoglaló mozgalom élére állt. 1919. márciusában a kaposvári munkástanács kezdeményezése alapján birtokba vette Esterházy 40 000 holdas Somogy megyei birtokát, és megalakította az ország első mezőgazdasági termelőszövetkezetét. A Tanácsköztársaság alatt a Somogy megyei direktórium, melynek elnöke volt, szocializálta a nagybirtokokat, és megalakit otta az országban az egyetlen megyei Népgazdasági Tanácsot, amelynek irányításával megkezdődött Budapestre az élelmiszerszállítás. A rend fenntartására karhatalmi századot szervezett, amely leverte a megyében az 1919. júniusi ellenforradalmi megmozdulásokat. Részt vett a júniusi párt- és tanácskongresszuson. Június 7-től mint kormányzótanácsi biztos irányította a megye gazdasági, szociális és kulturális munkáját, igyekezett megtisztítani az igazgatást a reakciós elemektől. A Tanácsköztársaság megdöntése után munkatársaival együtt letartóztatták, maid a bevonuló tiszti különítmények bestiális módon a Nádasdi erdőben meggyilkolták. Mártírhalála első évfordulóján jelent meg nyomtatásban Hamburger Jenő Latinca balladája. Főbb müvei: Háború az uszító sajtó 'el'l'en '/BpV,' i^'lS'/'.' -----^IRODALOM: Kubinyi Ferenc: Siratni csak hazát lehet /Bp., 1966/; Kávássy Sándor: Lat'inca Sándor /Bp., 1973/; Andrássy Antal: Latinca Sándor elfogatása és mártírhalála /1919. aug. 6, - szept. 17./ Somogyi Szemle, 1967. 1. sz. L^e v i n Tibor /Kaposvár, 1916. május 30. - Dachau, Németország, Í945. március 5./: a kommunista mozgalom mártírja. Középiskolai tanulmányai befejezése után, 1934-ben Budapesten a VIII. kerületi szociáldemokrata ifjúsági csoportok tevékenységébe kapcsolódott be. A csoportban működő kommunista ifjúmunkások hatására illegális kommunista pártiskolát végzett. 1940-ben, Kulich Gyula letartóztatása titán átvette a VIII. kerületi csoport vezetését. 1942-ben kommunista tevékenység miatt letartóztatták, a Margit-körúti fogházba, majd a szegedi Csillagbörtönbe került. 1944-ben, a német megszállást követően, súlyos betegen Dachauba deportálták.- IRODALOM: Somogy megye munkásmozgalmának kiemelkedő harcosai. Kaposvár, 1975L e w i n Samu /Csabrendek, 1885. május 16. - Kaposvár, 1919. szeptember 17./: 1903-ban végezte a nagykanizsai 3 éves felsőkereskedelmi iskolát, és azután a kereskedelmi pályát választotta. Az első világháború idején a Strasser és König cég kaposvári kirendeltségének főnöke lett. A háború utolsó éveiben - az addig főleg csak a jobb módú polgári körökben ismert Lewin Samu - egyre közelebb került a szegényekhez, a munkásokhoz. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom napjaiban a Megyei Nemzeti Tanács, november 25-től az intéző bizottság tagja lett, valamint a megyei közélelmezési bizottság tagja. A megye proletárvezetői: Tóth Lajos, Kovács Miksa, majd 1919. januárjától Latinca Sándor bizalmát élvezi. Latincának nagy segítségére lesz az 1919. februárjában a termelőszövetkezetek meginduló