Szili Ferenc - Takács Éva: Kaposvár története képekben - Iskola és Levéltár 5. (Kaposvár, 1978)
- 5 Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején, 1848. június 15-én Kaposvárt rendezett tanácsú várossá nyilvánították, amely a város fejlődése szempontjából kétségkívül előrelépést jelentett, de ez az állapot rövid életűnek bizonyult, mert a szabadságharc bukása után ismét mezővárossá degradálták. Kaposvár a dualizmus korában A kiegyezés előtti években Kaposvárnak 450, többnyire szalmatetővel fedett háza és 5395 lakosa volt. 1873-ban Kaposvár mezővárost rendezett tanácsú várossá nyilvánították, és 1945-ig közigazgatásilag is igy funkcionált. A XIX. század utolsó évtizedétől a századelőig Szombathely után a Dunántúl második legdinamikusabban fejlődő városának számított, 1910-ben már 24124 fő volt lakóinak a száma. A nagy építkezések korszaka Németh István nevéhez fűződik, aki 1895-től 1911-ben bekövetkezett haláláig volt a város polgármestere. Az ő indítványára és közreműködésével dolgozták ki Kaposvár Fő /ma Május 1./ utcától északra fekvő területeinek a beépítését. Az itt található és Eszterházy herceg tulajdonában lévő ún. Meggyes-telek addig mezőgazdasági célokat szolgált, a megvétel után azonban felparcellázták és beépítették. Ebben az időszakban nyitották meg a mai Dimitrov, a Dózsa György, az Engels és Kossuth Lajos utcákat, felépült a MÁV-Nevelőintézet, a Szent Imre templom, a református templom, a Siketnéma Intézet, a posta, a biróság épülete, a volt Nemzeti Casinó, amely ma úttörő- és ifjúsági ház, az új városháza stb. Ugyancsak ebben az időszakban készült el a viz- és csatornahálózat, a városmag lekövezése Stb. A Tanácsköztársaság idején Somogy megye és Kaposvár is exponált szerepet játszott, éppen ezért nem véletlen az, hogy az ellenforradalom itt szedte a legtöbb áldozatát. Az ellenforradalom időszakában a város fejlődése stagnáló képet mutatott, üzemek és gyárak hiányában szinte nyomasztóvá vált a munkanélküliség, a "virágos" Kaposvár mögött igen súlyos társadalmi feszültségek mutatkoztak.
