Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
106 — Határoztunk. Azt kérjük, hogy a mérkőzést Kolozsvárott játszhassuk le éspedig a KEAC-pályán. Az elnökség megbeszélése bizony nem végződött olyan gyorsan, mint a kolozsváriak elhatározása. Hosszú percek után végül Kulcsár Sándor kivált a többiek közül és máris hangzottá döntés: — A Kolozsvár kívánsága jogos és ezért úgy döntöttünk, hogy a megismétlendő mérkőzést július 2-án délelőtt fél 12-kor Kolozsvárott, a KEAC-pályán kell lejátszania a két csapatnak. + Ha a Magyar Kupát nem is, de egy másik híres trófeát, a Corinthian vándordíját átvehették a kolozsváriak. ,,Még alig telt el egy óra Székely Árpád játékvezető füttye óta, amellyel a mérkőzés végét jelezte, máris itt ülnek a fiúk a főváros szívében lévő egyik szálloda előcsarnokában. Opata Zoltán edző lép hozzájuk: — Fiúk, készüljetek átmegyünk a szomszédos étterembe vacsorázni. Néhány perc múlva az egész társaság ott ül a fehéren terített asztal mellett. Pompás látvány tárul szemünk elé. A fehér porcelánok és csillogó evőeszközök közül diadalmasan emelkedik ki egy pompás, hatalmas serleg. A Corinthian serleg. A játékosok hatalmas étvággyal látnak a vacsorához. Az étlapon alig akad olyan étel, amellyel meg ne birkóztak volna a jóétvágyú játékosok. Feltűnő; hogy a szeszesitallal milyen óvatosan bánnak. Még a ,,fenegyerek ' Bonyhádi is megelégszik egy kis pohár borral. Asztalbontás. Éppen indulni készülnek, amikor az egyik pincér bejelenti, hogy légiveszély van. Egy pillanatra elborul a homlokuk, de aztán feltámad bennük az élniakaró, az életet szerető egészséges fiatal sportember. Egy dacos szemvillanás és máris kacagnak. Tamási Áron ,,Ábelje” kacaghatott így egy-egy jól sikerült tréfa után. — Úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna — jelenti ki Vass és megindul a kijárat felé. A többiek utána. Jókedvűen ballagnak egymás mellett. Egyszer csak Márki az egyik kisvendéglő mellett nagyot csap a homlokára és felkiált: — Fiúk, még nem is ittunk a Corinthian serlegből! Opata Zoltán edző is beleegyezik a r '-gavatásba. — Itt legalább egy kicsit nótázhattok is — mondja és bemegy a kiskocsmába. A csapat utána. A serleg megtelik jóféle válogatott borokkal. Ősi hagyomány szerint szájról-szájra jár a serleg. De mielőtt az első ivó ajka megérintené, Szaniszló II megadja a hangot és felharsan a nóta:,,Lépteink nyomán, fenn a Hargitán...'' Amikor odaérnek, hogy „Győz a szittya fergeteg”, úgy harsan a dal, mintha a fényesen csillogó Corinthian serleget emelné magas
