Nagy Béla: Fradisták fényképalbuma. Ferencváros-Uruguay 3-2. Az 1929-es dél-amerikai túra története
na'k és az uruguayi csapat összeállítását várják, vajon a legjobb csapat állott-e ki a Fradi ellen? Pedig ebben kételkedni sem lehet. Nem is fontos, miképpen állították össze az uruguayiak a csapatot, nem fontos, hogy minden posztra eltalálták-e a legjobb megoldást, nem fontos, hogy esetleg valaki gyengébben szerepelt esetleg ezen a mérkőzésen, mint máskor, egy fontos csupán, hogy a magyar csapat legyőzte Uruguay hivatalos válogatottját, amely még otthon sohasem szenvedett vereséget! Ez a győzelem pedig a magyar futball külföldi dicsőséges szereplésének eddigi legkimagaslóbb fegyverténye. A titka egyszerű. A Ferencváros teljes tudatában volt feladatának és ahhoz mérten küzdött. Nem volt hajlandó elfogadni azt a megállapítást, amit pedig a csapathoz közelállók is vallottak, hogy a dél-amerikaiak sokkal gyorsabbak és velük szemben a Ferencváros védelme túlságosan lassú. A Ferencváros teljes lendülettel feküdt a játékba és taktikai érettségének gyönyörű példáját adta azzal, hogy a »játék elején ellenállhatatlan ostromot kezdett. S mikorra az uruguayi csapat ezt a taktikát, ezt a fergeteges rohamozást ellensúlyozni tudta, akkor már a mérkőzés elveszett. Csak az erőszakosság, csak az elkeseredettségből fakadt inkorrektség és a bíró sportszerűtlensége tudta a vereség súlyát kissebíteni. Ez azonban mit sem von le a Ferencváros sikeréből, ami a magyar futballnak is világraszóló dicsősége. Bármilyen lesz is a folytatása ennek a túrának, bizonyos, hogy az eddigi sikerek, elsősorban pedig a vasárnapi győzelem a Ferencváros útját a magyar futball diadalmas hódításává teszi! (Nemzeti Sport, július 24.) Ferencváros—Montevideo válogatott 4-1 július 25. Montevideo Ez egy hétközi alkalmi mérkőzés volt, a nagy visszavágóra való felkészülést szolgálta. Idehaza csak augusztusban értesültek erről a találkozóról, mert egyetlen túrajelentés sem említette. A gólszerzők neve is ismeretlen maradt ... Az összeállítás ez volt: Amsei — Hungler, Papp — Furmann, Bukovi, Lyka — Rázsó, Takács, Turay, Szed- lacsik, Kohut. A mérkőzésről az Argentínában megjelenő Magyar Szó ezt írta. Az európai magyar bajnokcsapat csütörtökön kombinált tizeneggyel mérkőzött Uruguayban, köztük hét olyan játékos, aki részt vett az olimpián. Az érdekfeszítő játékot ezrekre menő sportkedvelő közönség nézte végig. A lelkesedés úgy a magyar, mint az uruguayi körökben nem ösmert határt. A magyarok kitűnő technikája ismét győzelemre segítette Budapest legjobb tizenegyét és szinte érthetetlen, mi okozhatta a brazíliai vereségeket. Az eredmény 4-1 volt a Ferencváros javára. Ezen újabb győzelem következtében az argentínai sportkörök már sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítanak a magyar csapat iránt, amely ma, vasárnap tartja revánsmérkőzését az uruguayi válogatottal, mire még ma este elhagyják Montevideót, hogy átkelve a Rio vizén, Argentínában kezdjék meg vendégszereplésüket. 20