Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)
II. rész. A "Wunder-Manschafttól" a magyar "Aranycsapatig" 1923-1955
jelentőségét, melegen üdvözli Orthot és Braunt, akik 25. válogatottságukat ünnepük. (Braun ekkor már 26., Orth pedig még csak 22. alkalommal volt válogatott, de a népszerű játékosnak megelőlegezték a jubileumot, hogy az osztrák—magyar meccsre essen!) Az osztrákok öltözőjében nem volt jubileumi köszöntés, ott „csak” Meisl Hugó nyugtatta fiait. Sikerrel, mert a kivonuláskor valcert fütyürészve mentek a pályára. Aztán lassan a bíró fütyült — kezdődött a nagy érdeklődéssel várt mérkőzés. És az 5. percben már az osztrákok kapujában volt a labda! Eisenhoffer éles lövése a bal sarokban akadt meg, 1-0. A 35. percben egyenlíthetnének a „sógorok”: Fogl II kézzel ér a labdához, 11-es! A megítélt büntetőt azonban Wieser élesen kapu fölé lövi! Szünetben dohogott is a derék Meisl Hugo, de aztán lecsillapodva „megajándékozza” fiait. Egy- egy pohár pezsgőt kapnak a játékosok, hogy fel- dobódjanak, és lőjjék végre a gólokat! Sajnos, a pezsgő használt, már a 2. percben a magyar kapuba került a labda... A 64. percben azonban ismét mi következünk: Opata Eisenhofferhez emeli a labdát, aki ballábára helyezve védhetetlen gólt lő, 2-1! Hatalmas tapsorkán kíséri a szép akciót, a nagyszerű lövést. Két perccel a befejezés előtt történt: Horváth közeli erős lövését Fehér kiüti, de a befutó Wieser elé kerül a labda, aki három lépésről nem hibáz, 2-2. Meisl Hugo így nyilatkozott a mérkőzés után: — Nem futballművészettel, hanem csodálatraméltó önfeláldozással érte el csapatom a hízelgő eredményt. A magyar csapat az első félidőben megnyerhette volna a mérkőzést. Három játékosunk lett harcképtelen a mérkőzésen, de hangsúlyozom, egyik sem a magyarok durva játéka miatt, hanem egyszerűen petíhjük volt. Az első félidő rossz játékát örömmel megbocsátom, a második félidőben mutatott gyönyörű játékunkért. Végül még a mai mérkőzés alapján azt mondhatom, hogy ma csak újból ama régi meggyőződésemet nyilváníthatom, hogy a régi osztrák—magyar futball- monardhia — beleértve természetesen a cseheket is — még ma is igazi fejedelme Európa futball- sportjának. Az 1924-es őszi osztrák—magyar előtt érdekes javaslat látott napvilágot. Lassanként annyi Bécsben élő magyar játékos futballozott, hogy felmerült a javaslat: bécsi magyar játékosokból állitsák ki a császárvárosban pályára lépő magyar válogatottat! Az az érv, hogy az útiköltséget így megtakaríthatnánk, inkább humoros jellegű volt. sokkal nyomosabb volt az az okoskodás, hogy hatalmas demonstráció volna ilyen csapat szerepeltetése nemcsak a külfölddel, de főként a FIFÁ-val szemben. A FIFA-nak ugyanis egy szava sem volt a magyar játékosok külföldre csábítása (Olaszország, Ausztria) ellen . .. Aztán győzött a jószándék és végül Budapestről elindult a tényleges válogatottat szállító vonat. A pályadvarról a megérkezés után piros-fehér- zöld zászlókkal díszített autókon vitték játékosainkat a Hotel Continentalba, a magyarok bécsi törzshelyére. 1924. szeptember 14. Bécs, Hohe Warte, 45 000 néző. Vezette: Barette (Belgium). AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 2-1 (1-1) G: Horváth, Wessely, ill. Orth. Ausztria: Ostrioek — Rainer, Blum — Kurz, Brandstatter, Nietsch — Cutti, GsChweidl, Höss, Horváth, Wessely. Szövetségi kapitány: Meisl Hugo. Csapatkapitány: Brandstatter. Magyarország: Zsák (33 FC) — Fogl II (UTE), Fogl III (UTE) — Rokken (FTC), Nyúl II (MTK), Blum (FTC) — Braun (MTK), Takács II (Vasas), Orth (MTK), Pataki (FTC), Jeny (MTK). Szövetségi kapitány: Máriássy Lajos dr. Csapatkapitány: Blum Zoltán. „A magyar fiúk futnak ki elsőnek s adnak munkát a fotográfusoknak, mozi operatőröknek. Taps szalad körbe a sorokon, mely ropogó, zúgó viharrá válik, míg körülfogja az egész pályát. Párizsi mintára fürge, apró labdaszedő fiúk állnak a vonalak mentén, akik a Vienna dresszében tarkállanak. De kék-sárgában jelenik meg az osztrák csapat is. A címeres fehér trikót nem húzhatták fel, mert a mieink játszanak fehérben. A taps semmivel sem viharosabb, talán csak az állóhely biztató kiáltozása teszi melegebbé az ünnepi fogadtatást. A csapatok nyomában megjelenik a joviális külsejű, józsefvárosi, derűs arcú házmesterre emlékeztető Barette és a pálya közepére szólítja a kapitányokat. Blum és Brandstatter, 27
