Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)

Ferencvárosi emlékalbum

— Dalnoki Jenő beszélt a zászlóról. A zászlóhoz való hűségről. Én azt hiszem, hogy sokan vannak, akik­nek nincs zászlójuk, tehát nincs mihez hűségesnek lenni. Dalnokiról példát lehet venni. Igaz, először is a zászlót kell megtalál­ni, s ha megvan az igazi zászló, akkor hűségesnek kell lenni. SZŰCS LAJOS zűcs Lajos 1966-tól 1969- | ig volt a Ferencváros já­tékosa. Jó időszakot válasz­tott: minden idők egyik leg­jobb ferencvárosi „aranycsa­patában” rúghatta a labdát. De rúgta is! A csapat egyik legjobbja volt. Két bajnoki aranyérem, VVK- (ma UEFA Kupa) ezüstérem, olimpiai bajnokság Mexikóban, majd világválogatottság Rióban! Másnak egy egész élet alatt sem adatik meg ennyi nagy­szerű eredmény. — Ha most, 13 esztendő távlatából visszagondolok az 1967-es aranycsapatra, talán szerénytelenség nélkül állít­hatom, hogy annál egysége­sebb, stílusosabb együttes kevés volt. Örömet jelentett abban a csapatban játszani. S amennyire szép volt az az időszak, annyira fájó a két évvel későbbi széthullás. Hi­szen akkor a korábbi jóbará­tok fordultak szembe egy­mással, s elkezdték keresni a szavak mögötti hátsó gondo­latokat. Márpedig ez egy csa­pat széthullásának biztos jele. Nem tudtam ilyen lég­körben élni. Ezért hagytam el 1969 végén a Fradit és je­lentkeztem a Bp. Honvédnál. Nem „vagyonszerzés” miatt vetettem le a ferencvárosi mezt. Nagyon fájó napok vol­tak azok . . . Akkor ez nagy viharokat kiváltó klubcsere volt, sok ferencvárosi kebelből sza­201

Next

/
Oldalképek
Tartalom