Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Ferencvárosi emlékalbum
nagyszerűen érvényesítette. Munkabírása kifogástalan volt. Igen jó érzékkel látta el feladatát a védelemben, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadófedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Pontos, jól időzített, hosszú átadásokkal támogatta a csatárokat. Gyakran vállalkozott előretörésekre is. Még a felszabadulás után is szerepelt a válogatottban, a Fradinak pedig egyik erőssége volt. 1946-ban — az MLSZ hozzájárulásával — Olaszországba távozott. Sokáig a Bologna játékosa volt, ott is szép sikereket ért el. Napjainkban Spanyolországban él. Amikor az új Fradi-stadiont felavattuk, ő is hazajött megnézni. A távolban is fradista maradt, élete, munkája azonban máshová köti. Amint az egyik ünnepi összejövetelen is mondta: — Holnap elutazom, a szívem azonban itt, a Fradi- pályán hagyom. Rudas Feri a Fradi-pályá- val kapcsolatban nem csak a sikerekre tud emlékezni... RUDAS FERENC z 1920-as évek vége felé történt. Az egyik hétköznapon az I. osztályban egy elmaradt bajnoki mérkőzést játszott a Hungária a Nemzetivel. Igen sok nézője volt az összecsapásnak, mert mindkét csapat jó formában volt. A Nemzeti nagyszerűen küzdött és a Hungária hiába volt fölényben, nem tudott boldogulni a szívósan védekező ellenféllel szemben. Az első félidőben történt aztán, hogy az egyik kék-fehér támadás alkalmával a Nemzeti játékosa, Ruck szerelni akar194