Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)
nerp fog megfelelni, miért is az FTC kidolgoztatta a pálya teljes kiépítésének tervezetét, s megépítette 1912. év folyamán annak egy részletét úgy, hogy az osztrák—magyar mérkőzésen már 26 000 nézőt fogadhatott be. Ez újabb építkezés 100 000 koronájába került az FTC-nek. Ez évben kezdik meg a hátralévő rész kiépítését, úgy, hogy a pálya stadionszerű lesz. Ennek költségével együtt a befektetett tőke meghaladja a félmilliót. A befektetés azonban már eddig is kitűnőnek bizonyult, mert a kitűnően menagealt pálya jövedelme a legvérmesebb reményeket is felülmúlta. A pályának jelenleg a tervező, Mattyók Aladár az igazgatója, de körülötte még egész tisztviselő gárda van, amely vele együtt minden díjazás nélkül, tisztán sporí”erf>tetből munkálkodik a sporttelep fejlesztésén. HARMADIK ÉVTIZED Az amatőrkorszak alkonyán újabb FTC-siker született. A Fradi tizenhárom év után ismét megnyerte a bajnokságot és végre győztesen hagyta el a pályát a prágai Slavia ölleni mérkőzésen is. Gallovich Tibor, a későbbi szövetségi kapitány „A mai nap" hasábjain így írt a nevezetes mérkőzésről: „Vasárnap ismét úgy tudtam lelkesedni egy mérkőzésen, ahogy sok évvel ezelőtt, amikor mint kisdiák, nekidülve az üllői úti pálya állóhely korlátjának, szorongva remegtem a drága zöld-fehér színekért. Azóta hosszú idő múlt el, a sport iránti imádat más utakat és más klubszíneket jelölt ki számomra, de azért mindig úgy érzem, hogy a sportot akkor szerettem a legjobban, akkor láttam azt a legnemesebbnek, a legideálisabbnak, amikor zöld-fehér inggombbal a mellemen, gyönyörködtem a nagy Fradi diadalaiban. A régi FTC csodatettei már csak az emlékemben éltek, amikor mint játékos vagy sporthírlapíró szembe-szembe kerültem az FTC-vel és az önérdek vagy a kötelesség elfelejtette velem az első igazi szerelmemet, a zöld-fehér színeket. De vasárnap csoda történt. Mint egy szép álom, ismét elém varázsolódott a tíz esztendő előtti boldog világ. Az a szélorkán, amely végigsüvített a pályákon, homályba takarta az utolsó tíz év minden csúnyaságát és előttem ragyogóit, fénylett a maga nagyszerűségében az az FTC, amely a sport rajongójává tett engemet. Újból az voltam, ami régen, kis csodálkozó szemű diák, akit a legnagyobb boldogság ért, mert győzött a magyar színekért harcoló drága FTC. Gyönyörű volt a Ferencváros héroszi küzdőimé a nagy Slavia ellen, de engem a legjobban mégis az FTC két veterán válogatottjának, Blumnak és Tóthnak a bravúros teljesítménye ragadott el. Blum úgy játszott, mint még talán soha életében, pedig már jónéhányszor véste be aranybetűkkel a nevét a magyar sport pantheonjába. Az ő lelkesedése hatotta át az egész csapatot. Ő volt az FTC irányítója, szíve, lelke, minden idegszála. Ö volt az FTC! Potya a balszélen repült a labdával, mint egy 18 éves gyerek. Lehetetlen labdákat utolért, centerezései hajszálpontosak voltak, lövései, kornerei veszélyesek. Tudj' isten hányadik virágkorát éli most. Ez a két öreg rutiné bűvölte elénk ezen a csodás vasárnapon a régi nagy FTC-t. Az ő irányításuk mellett láttuk új Rumboldokat, Schlossereket, Borbásokat, Bródykat, az FTC lelkes fiataljai között. Stecowits nevétől volt hangos a pálya vasárnap. Az agyongúnyolt, ezerszer nevetségessé tett jobbösszekötő a lelke volt az FTC támadósorának. Gólja pompás volt, minden akciója leleményes, kiszámított és helyesen ke- resztülvitt. íme egy ember, akit már az utcagyerekek humorprédájának dobtak 39
