Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)
oda. Természetes, hogy ez a játékos az állandó gúnyos és lesújtó kritikák hatása alatt hétről hétre vesztett az önbizalmából és végül már valóban úgy lépett ki a pályára, mint a gólképtelenség és tehetetlenség szimbóluma. A kritikák beléhipnotizálták, hogy nem tud futballozni. A vasárnapi mérkőzésnek kellett jönnie, hogy az egész FTC-t átható tűz ismét lángragyújtsa benne az önbizalmat. Stecowits helyett most új áldozatot keresnek a hecc kritikusok és azt Amseiben óhajtják föltalálni. Amsei a képességeit már bebizonyította, úgy a magyar válogatott csapat kapujában, mint az FTC sok forró nemzetközi csatájában, ahol mérkőzéseket nyert meg. Lehet, hogy most nincs top formában, de ez nem jelenti azt, hogy kritikusok, akik életükben nem rúgtak labdába, lesújtó véleményeket mondjanak róla. Az FTC fedezetsorát, mint együttest, dicsérni már felesleges. Akik a magyar—svájci mérkőzés után kétségbe voltak esve a magyar fedezetsor játéka miatt, ma már nyugodtak lehetnek. A Furmann, Sándor, Blumm halfsor majd meg fogja tenni a kötelességét. Az FTC csapatáról ezek a gondolatok jutottak eszembe a diadalmas mérkőzés után. Most végül Szigeti Imrétől, az FTC alelnökétől akarok bocsánatot kérni, mert egyik cikkemben a profi-kérdésről írva, olyan hangot használtam, melyet nem llett volna szabad. Az ő nagy munkásságának és áldozatkészségének megérdemelt gyümölcse ez a mérkőzés. NEGYEDIK ÉVTIZED Azt is írhattuk volna, hogy a KK-diadalok évtizede, ugyanis a Fradi négyszer jutott be a korszak legrangosabb kupaküzdelmének döntőjébe. Az 1937-es KK-sikerről Aszlányi Károlynak a Sporthírlapban megjelent hangulatos írását idézzük. „Már csaknem fél éve annak, hogy Közép-Európa legjobb csapatai az Admira, Sparta, Genova, Gradjanski, Ffungária, Lazio, Grasshoppers, Pros- tejov, Bologna, Austria, Venus, Újpest, Slavia, Vienna, Young Fellows és a Ferencváros hadbaszálltak a már klasszikus trófeáért, amelynek elnyeréséért évek óta legendás küzdelmek, izgalmas és emlékezetes csaták folynak — átlag évenként hétszázezer ember, hétszázezer fizető néző ellőtt! Szép koranyári nap volt, amikor e tizenhat csapat, százhetvenhat futballista a gyepre lépett — már ahol volt gyep, — s kezdetét vette az 1937-es KK-torna, amiről senki sem tudhatta, milyen eredménnyel végződik. Minden résztvevő államban akadtak pesszimisták és optimisták és ezen a napon még tizenhat titkos vagy nyílt favoritja volt a küzdelemnek. Bár. . . ... a Ferencváros mindig a KK élcsoportjába tartozott, amit régi sikerein kívül „kupacsapat" jellegének is köszönhetett, tavaly olyan gyászosan szerepelt a KK-ban, különösen ha ezt a szereplését előző évi döntőbe jutásához mérjük, hogy idén már vérmes remények nélkül startolt. Idén is voltak reménykedők — de a Ferencváros nem volt jobb csapat, mint tavaly és reálisan nem is adhattunk győzelmi esélyt neki. Talán csak a felfrissült csapatszellem és az erélyes és amellett baráti szellemű irányítás növelhette egyesek előtt a zöld-fehérek kilátásait. Az első akadályt — a Slavia ellen 2:2 és 3:1 — biztosan biztonsági játékkal, de nem éppen csillogó formában vették. A többi hét mérkőzés átlagban remek sportot hozott, a mezőny jónak látszott és a Ferencváros táján egyenlőre csak annak örültek, hogy idén legalább a Slavián jutott át a csapat — tavaly még azon se. <1
