Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
2. Lengyelország
2.13 A lengyel orvosképzés és közegészségügy a két világháború között Az első világháború utáni békeszerződésekkel újjáalakult a lengyel állam és újból megjelent Európa politikai térképén. A kijelölt határok között megkezdődött az ország újjászervezése, a három nagyhatalom testéből leszakított lengyel területekből felépült az új Lengyelország. Nemcsak egységes közigazgatást, igazságszolgáltatást, iskolarendszert, gazdaságot és pénzügyi politikát kellett szervezni, hanem három közegészségügyi rendszerből formálódott ki az egységes lengyel egészségügy. A régi porosz és az osztrák rendszer nagyban hasonlított egymásra, az orosz birodalmi közegészségügy - bár a porosz rendszert vette alapul - eltért a másik két területtől. Vonatkozott ez az orvosképzésre is : a varsói és vilnói orvosképzésben még ott volt a hároméves seborvosképzés, míg Krakkó, Wroclaw, Lwów és Lublin a Monarchia képzési formáit követték. Poznan és Torun a német orvosegyetemek rendszerét tükrözte. Egységessé kellett tenni az egészségügy struktúráját (kórházügy, betegbiztosítási rendszer, körzeti orvosi rendszer, a közegészségügy országos intézményi hálózata stb.), amelynek törvényes rendezése 1921-ben következett be. A törvény alapja az ún. porosz rendszerben készült egészségügyi törvény volt, amelybe beemelték a galíciai és az orosz-lengyel rendszerből jónak ítélt elemeket is. A lengyel betegbiztosítási rendszer egészében a volt német rendszert követte, egyéni fizetési feltételekkel csatlakozott a mezőgazdasági alkalmazottak és parasztok egészségi biztosítása is. A közoktatási minisztériumhoz tartozó orvosképzési ügyekben Brzosek professzor volt a kormány- megbízott, aki a lengyel egyetemi rendszeren belül hat orvosi kart szervezett: Varsó, Krakkó, Vilnó, Poznan, Wroclaw és Turun egyetemein alakult orvosi kar. Az orvosi karon - intézeti rendszerben - biztosították a gyógyszerész- és fogorvosképzést, a hadseregnek saját orvosképzési egyetemi kara (Varsóban) volt, az egyetemhez, illetve a betegápolással foglakozó szerzetesrendekhez kapcsolódó ápoló- és ápolónői intézetekben képezték ki a betegápolókat. A hadsereg saját szanitéc és betegápolói intézetekkel rendelkezett (Varsó, Lodz, Wroclaw, stb.). Az orvosképzési reformmal megszüntették a volt orosz-lengyel egyetemeken még az első világháború végéig működő seborvos képzést. Német mintára szervezték meg az iparegészségügy rendszerét és intézményeit, egyes ipari szakterületenként alakítottak ki rendelő- intézeteket és ellátó rendszert. 78
