Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

2. Lengyelország

János Kázmér Egyetem Élettani Intézetében vállalt tanársegédi állást. 1903-1906 között Lembergben élt és itt kezdett orvostörténelemmel foglalkozni. Már a Zakopanéi tbc-szanatórium kezelőorvosa volt, ami­kor Lembergben filozófiát és történelmet hallgatott, itt lett a filozófia és a történelemtudomány doktora. Lembergben a Helytartótanács levéltárának állandó kutatója, 1907-ben a Jedrzej Krupinski, Galícia első protomedikusa 1772-1783 c. könyve alapján az orvostörténelem magántanárává nyilvánítják. Orvostörténeti sikerei ellenére nem adta fel gyakorló orvosi tevékenységét, mivel úgy vélte, hogy orvostörténelmet eredményesen csak úgy lehet művelni, hogy a mindennapi gyakorlat kérdéseire is választ kell találni. Volt belgyógyász (1906-1908) larin- gológus (1909-1910) és üzemorvos (1908-1912) is. Az első világháború - mint számos más kortársának - törést jelentett életében. Behívták katonaorvosi szolgálatra, bár mindvégig Galíciában, a hátországban működött, a Galíciai Katonaorvosi Intézetben szerepet kapott a kolerajárvány leküzdésében, majd már polgári orvosként az egyik katonai kórház laboratóriumát vezette. Ha alkalma nyílt, levéltárakban, könyvtárakban kutatott, 1916-ban a kijevi egyetem Len­gyel-kollégiuma orvostörténeti előadássorozat megtartására kérte fel. A világháború után újjáalakult Oktatásügyi Minisztériumban - Wr- zosekkel egy osztályon - az egységes lengyel egészségügy megszervezé­sén munkálkodott, részt vett a közegészségügy intézményrendszerének megszervezésében, bizonyos mértékben dolgozott az egyetemi ügyek területén is. Az oktatási törvény értelmében Szumowskit 1920-ban a krakkói egyetem orvosi karára az orvostörténelem nyilvános rendes tanárának nevezték ki. A kétszemeszteres tantárgyat heti 5 órában, vizsgakötelezettséggel adhatta elő. Az orvostörténelemmel egy időben az orvosi filozófiát is előadta, illetve beépítette az orvostörténelem tananyagába az orvosi gondolkodás fejlődését, koronkénti alakulá­sát. Az orvostörténelem tananyagának szerkezetét kronologikusan, iskolánként adta elő, főleg az oknyomozó és alapos kutatáson nyugvó ismeretanyag átadására összpontosított. Szintetikus módszerrel egye­sítette az orvosi és a gyógyszerész-történeti adatokat, folyamatokat, előadásaiban az egyetemes fejlődésvonalat kívánta követni. Szumowski már az 1920-as években a lengyel orvostörténeti közélet jeles személyiségévé vált. Egyik alapítója a Lengyel Orvostörténelmi Társaságnak, az Archiwum megalapításának kezdeményezője, sőt 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom