Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

2. Lengyelország

1928-ban indítványozta - a román orvostörténeti társaság nemzetközi értekezletén - a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság megszervezését. Szumowski jó előadó volt, az előadásain nemcsak a tárgy hallgatására kötelezettek vettek részt, de úgynevezett „áthallgatással" megjelentek bölcsész és természettudományi kari hallgatók is. Sohasem törekedett népszerűségre, tekintélyét alaposságával és emberségével vívta ki. Részben pedagógiai munkásságának köszönhető, hogy egy félévben leadható óraszámát hatvanra, az egyéb orvostörténeti foglalkozások óraszámát húszra emelték fel.

Legnagyobb jelentőségű munkája az 1934-ben kiadott könyve, Az orvostudomány története. Ezt a könyvet négy kötetben jelentette meg, elsősorban egyetemi segédletnek szánta. Még 1928. október 5-én, a lengyel egyetemeken oktató orvostörténelem tanárait értekezletre hívták össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki az orvostörténelem tárgyköréből írt doktori disszertációk követelményrendszerére. Ezen az értekezleten bízták meg Szumowskit egy egységes orvostörténeti munka megírásával, ami a lengyel orvostörténelmet az egyetemes gyógyítástörténet és orvosi gondolkodás fejlődésének folyamatába ágyazottan dolgozza fel. Az anyaggyűjtésben és a periodizációban nagy segítségére volt Staniaslaw Treblinski, a vilnói egyetem orvostörténelem tanára, de annak halála után a munkát már egyedül végezte. A munkában felhasználta addigi kutatásainak minden anyagát. Könyvével didaktikai célkitűzéseket is meg kívánt valósítani. A másik célja az volt, hogy olyan kézikönyvet adjon a hallgatók és a kutatók kezébe, amelyben az érdeklődők szintetizálva találják az orvostörténeti ismereteket az ókortól a legújabb időkig, valamint az orvosi etika kérdésének alakulását. Az első kötet az ókorral (1930), a második a középkorral (1932), a harmadik és negyedik kötet (1934) az újkorral foglalkozott. A teljes anyagot egy kötetben - Herczeg Árpád fordításában és jegyzeteivel - 1939-ben a MOK jelentette meg magyar nyelven.

1938-ban - munkásságának elismeréseként - a Lengyel Tudományos Akadémia levelező tagjává, a párizsi, a brüsszeli és a bukaresti orvostörténeti társaság pedig tiszteletbeli tagjává választotta. A második világháború kitörésekor a Jagelló Egyetem orvoskari dékáni méltóságát viselte. 1939. október 6-án a Gestapo - az orvostanári karral együtt - letartóztatta és a sachsenhauseni fogolytáborba hurcolta, ahonnan csak 1940. február 9-én szabadult ki. Betegsége miatt ugyan nem vett

73