Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

5. Bulgária

Törvény egyes fejezeteit is, követve a porosz és az osztrák közegészség- ügyi törvények (1874) szerkezetét és tartalmát. így foglalták törvénybe a közegészségügyi, járványügyi, kórházi, orvosi igazgatási, orvosképzési stb. fejezeteket. Az ország költségvetésébe beiktatták a közegészségügyi területeket, az egészségügyi infrastruktúra kiépítésének anyagi támogatását. A legnagyobb gondot az ellátórendszer teljes hiánya jelentette, mivel a török uralom alatt - kivéve a 19. század közepén született néhány gyenge kezdeményezést-nem volt az európaihoz hasonló betegellátási rendszer, orvosképzés, betegség és járványt megelőző védtörvények stb. Legfeljebb az egyes településeken nem akadályozták az orvosi tevékenységet, munkájukat az előzményekben említett formában ellenőrizték. Egyedül a hadseregben működött katonaorvosi ellátó rendszer, amelynek szakembereit a török parancsnokságok külföldi orvosok alkalmazásával oldották meg. Nagy létszámban működtek francia, német, osztrák, angol, olasz, magyar orvosok, akik hosszabb-rövidebb ideig magas fizetésért vállaltak orvosi munkát. Az európai orvosi karok közelében a török követség emberei „működtek", és a frissen végzett orvosokat valóban csábító ajánlatokkal keresték meg. A magyar szabadságharc leverése után török földre menekült honvédorvosok zöme (kb. 30 személy) török szolgálatba állt, többen igen magas katonai ranggal és beosztással büszkélkedhettek.

A bulgáriai kínzó orvoshiányon nehezen lehetett segíteni: Bulgária szegény ország volt, külföldi orvosok szerződtetésére nem volt lehetősége. Igaz, az orosz katonai parancsnokságok a hadseregük visszavonásáig kötelezték katonaorvosaikat a helyi lakosság ellátására, illetve meghatározott ideig engedélyezték több orosz katonaorvos visszamaradását a felszabadított területeken. Az utóbbi csekély létszám volt, mindenképpen a bulgáriai orvos és szakemberképzés felgyorsításával lehetett eredményt elérni. A gondot fokozta, hogy az 1885. évi bolgár-török háború után a bolgár fejedelemséghez visszakerült Rumélia, ami Dél-Bulgária és a Fekete tenger partvidékét jelentette. A helyzet itt sem volt jobb, csupán annyival, hogy még 1879-ben a Bolgár Vöröskereszt Szlivenben és Jambolban kórházat szervezett. így az 1885. évi hadműveletek a katona-egészségügyi ellátás területén a Bolgár Vöröskereszt tűzkeresztségének is számít.

A bolgár közegészségügyi és betegellátási rendszer kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a bolgárok rendkívül nagy hálával voltak az oroszok iránt. Már évszázadok óta jelentős bolgár emigráció élt a

180