Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

3. Oroszország

1798-tól állt a moszkvai orvosi kar anatómiai intézetének élén. Nevéhez fűződik az első korszerű anatómiai atlaszok és tankönyvek megírása és kiadása, valamint tanítványával, N. M. Makszimovics-Ambodikkal együtt összeállította az Anatómiai-élettani értelmező szótár orvosok számára c. fogalomtárat.

Zagorszkij tevékenységével egy időben formálódott ki a szentpétervári Orvos-sebészeti Akadémián az első orosz sebészeti iskola Ivan Fedorovics Busch (1771-1843) vezetése alatt, aki 1800-tól volt a sebészeti tanszék és klinika vezetője. Sebészet című munkája több kiadást ért meg, főleg sebészeti technikával foglalkozott. Klinikájáról került ki a következő nagy sebészi generáció, így Ilja Vasziljevics Bujalszkij (1789-1866), egyetemi tanár és akadémikus, a sebészeti anatómia megteremtője, valamint Ny. I. Pirogov (1810-1881), az orosz sebészet nagy egyénisége.

A moszkvai orvosi kar első nagy hírnévnek is örvendő profesz- szora, aki majdnem minden egyetemi méltóságot is viselt, E. O. Muhin (1766-1850), az anatómia professzora volt, a kísérleti élettan egyik szervezője, aki tanítványával, I. E. Djadkovszijjal (1784-1841) az orosz kórbonctani iskola megalapozója lett. Ennek az iskolának volt a tagja I. T. Glebov (1806-1884), a kísérleti élettan, D. M. Vellanszkij (1774-1847), az élettan és az általános anatómia professzora Szentpéterváron. Matvej Jakovlevics Mudrov (1776-1834) az élettan professzoraként bevezette a kísérleti élettan kutatásában az állatkísérleteket, a betegágynál felállított diagnózisok helyességének ellenőrzését a kórbonctani vizsgálatban. 1807-1809-ben európai tanulmányúton volt, felkereste Bécsben Joseph Frankot, járt Berlinben, Zürichben és Párizsban, visszatérőben felkereste a varsói és a vilnói egyetemet, közvetlenül tanulmányozta a himlőoltás elleni vakcinádé gyakorlatát, az egyik orosz kezdeményezője volt Moszkvában a Jertner-féle védőoltás bevezetésének.

Az orosz egyetemek, különösen az orvosi karok „erős oldala" az élettani kutatások lettek. 1801-ben jelent meg P. A. Zagorszkij híres könyve: „Az emberi test megismerésének kalauza", amely egyértelműen a kísérleti élettan mellett foglalt állást, egyben ellenvéleményének adott hangot a Vellanszkij által képviselt, az élettan természetbölcseleti szemlélete ellen. Ez a szemlélet hatotta át a természettudományi - fizikai és biológiai - kutatásokat is: 1826-ban Karl Baer, a moszkvai egyetem biológia professzora a berlini orvosok és természettudósok kongresszusán részletesen ismertette az emlősök petesejtjeire vonatkozó felismeréseit.

122