Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

3. Oroszország

Baer felfedezésével a tudomány új területét alapozta meg: az emlősök és az ember embriológiáját. A kísérleti orvostudomány nagy egyénisége lett U. J. Gyagykovszkij, a kísérleti farmakológia, a két Csurovszkij, Prohor és Arhip, a kísérleti élettan megalapozója a moszkvai egyetemen. Ide sorolható V. A. Baszov sebészprofesszor, aki az emésztés fiziológiáját tanulmányozta, hasonlóan M J. Mudrov belgyógyász, A. K. Filomafitszkij és Ivan Mihajlovics Szecsenov (1829-1905), a pszichológia élettani megalapozója, az odesszai, szentpétervári és moszkvai egyetem professzora. A belső, lelki jelenségeket is reflexes folyamatok eredményének tartotta, de úgy vélte, hogy esetünkben a reflexmozgató szára legátlódott. A mo- torosészlelés-elmélete és a pszichológia reflexes redukciójának korai kutatójaként hatott Iván Pavlovra is.

Az élettani kutatások gyakran gyakorlati kérdések, így a nagy vér- veszteségek pótlásának kérdésére irányultak. A hadsereg betegellátásának központi kérdése volt, hogy a sebesült és kivérzett katonák, de a szülő nők is gyakran éppen a vérveszteség miatt halnak meg. Természetesen orosz földön is tudunk néhány olyan kísérleti megoldásról, amikor emberi vért, közvetlen „összekötéssel" próbáltak átömleszteni, de ezek mindegyike halállal végződött. 1840-ben Ivan Vasziljevics Bujalszkij szentpétervári sebészprofesszor az Orvosi Tanácshoz fordult kérelemmel, hogy mondjon véleményt általában a vérátömlesztés lehetőségéről. Az Orvosi Tanács nemleges választ adott, bár igen szerencsésnek mondható Volt orosz szülészorvos, aki egy súlyos vérveszteséget szenvedő, haldokló asszonyba mintegy kétszáz gramm vért ömlesztett át, a beteg felgyógyult. Ez volt az egyetlen sikeres eset, a többinél - vagy húsz esetben - a vér azonnal megalvadt és a véráramba kerülve nagy ereket zárt el. Bujalszkij kiváló sebész volt, vagy kétezer műtétje során egyetlen alkalommal sem alkalmazott vérátömlesztést. A vérátömlesztés kérdése valóban nagy „elméleti vitát" váltott ki az orosz szakirodalomban. Bujalszkij 1846-ban a következőket írta az orosz Katonaorvosi Hírlapban: „Az a véleményem, és emellett kitartok, hogy a vérátömlesztés előbb- utóbb egyike lesz a feltétlenül alkalmazott módszereknek, amelyekhez megfelelő tapasztalatok után veszélyes helyzetekben folyamodni kell és a szülésnél bizonyára nagy szolgálatokat tesz majd."

1848-ban, két évvel Bujalszkij tanulmánya után jelent meg Alekszej Matvejevics Filomafitszkijnak, a moszkvai egyetem élettan professzorának értekezése, „Értekezés a vérátömlesztésről, mint a veszélybe

123