Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
3. Oroszország
orvostörténeti társaságokat, amelyek kétévenként, váltakozó helyszínen, országos kongresszust rendeztek. Egy-egy kongresszuson általában 3-4 ezer résztvevő jelent meg, és közel kétezer előadás hangzott el a különböző szekciókban. Igaz, az orvostörténelem tárgykörébe utalták a három-négy évvel azelőtt történteket is, így az „igazi" orvostörténeti tárgyú előadás csupán néhány százalékát adta a kongresszuson elhangzott referátumoknak. Az orvostörténelem művelésében is inkább a mennyiségi, mint minőségi mutatók voltak a meghatározók. Ettől függetlenül számos nagy név képviselte a szovjet-orosz orvostörténeti kutatásokat a nemzetközi orvostörténeti életben. A volt szocialista országok orvostörténeti oktatása is az 1950-es években indult meg. Bulgáriában, Szófiában, Plovdivban és Várnában 1952-ben, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában, Szarajevóban és Skopjéban 1950-ben, Romániában - Kolozsvárt és Bukarestet kivéve - pedig 1951-ben alapították meg az orvostörténeti tanszékeket. Más volt a helyzet Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban, mivel mindkét országban a régi hagyományok szerint történt az orvostörténelem oktatása, kötelező módon és tanszéki szerkezetben. Sajátos fejlődést mutat a volt Jugoszláviában az orvostörténelem oktatásának kérdése. Az Ausztria-Magyarországhoz tartozott Szlovéniában és Horvátországban az orvostörténelem oktatása hasonló utat járt meg, mint a Monarchia más egyetemein. Ljubljanában és Zágrábban csak 1867-ben szervezték meg az egyetemeket, az orvosi karokon magántanárok adták elő a medicina történetét. Az 1918-ban létrejött délszláv királyság orvosi karain ugyan nem szerveztek orvostörténeti tanszékeket, de magántanári rendszerben, a szabadon választott tárgyak sorában oktatták az orvostörténelmet. Inkább az ó- és középkorra, a 18- 19. századra összpontosítottak, mint az akkori jelenre, hiszen az akkor fiatal államban elég nagy különbségek mutatkoztak a délszláv állam nyugati és keleti részei között. Ez jellemezte az 1945 utáni helyzetet is, de különösen nagy gondot fordítottak az orvosi és gyógyszerészeti múlt emlékeinek megőrzésére. Zágrábban 1959-ben gyógyszerészet-történeti múzeumot szerveztek, ami egyben intézeti jelleggel rendelkezett. Védett patikamúzeum működött Dubrovnikban, Ljubljanában, és Jugoszlávia egész területén igyekeztek megőrizni az orvosi, gyógyszerészet-történeti múlt emlékeit. Az 1990-es évek polgárháborúi alatt ugyan megszakadtak a kapcsolatok a környező országok szakmai társaságaival, de az 119
