Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)

V. Egyetemi sebészképzés Magyarországon (1770–1848)

V. ligyctcini scbcszkcp/.cs Magyarországon (1770-1848) 93

jöttek és szereztek sebészmesteri oklevelet. Ezt a számot majdnem megközelítő arányban (30-60 fő között) képviseltették magukat a Veszprém-, Fejér-, Heves és Külső-Szol- nok megyéből származók, míg közepes létszámmal (25-30 fő) voltak a Dunántúlról Vas-, Zala-, Komárom, Tolna- és Baranya vármegyéből, a Felvidéken Zemplén-, Sáros- és Sze- pes vármegyéből. Hasonló arányban voltak a Bács- és Szatmár megyei sebészjelöltek. A korszakban kifejezetten kevés, mindössze egy és tíz fő közötti chyrurgus vizsgázott le Somogy-, Zólyom-, Liptó-, Turóc-, Árva-, Temes-, Torontál, Arad-, Szabolcs-, Ugo- csa-, Máramaros vármegyéből, valamint a Kis- és Nagykun Kerületből. Ezek az arányok hozzávetőlegesen megfelelnek az ország 18. század végi népsűrűségi adatainak, néhány terület esetében azonban az „indokoltnál nagyobb” arányban előforduló sebészekkel találkozunk. Ezeknél a megyéknél általában olyan város, vagy városok fekszenek, ahol viszonylag magas a képzett sebészek létszáma. Ilyen települések például a Dunántúlon Veszprém megyében Veszprém, Fejér megyében Székesfehérvár, a Tiszán innen Heves- és Külső-Szolnok vármegyében Gyöngyös és Eger, vagy a Tiszántúlon Szatmár vármegyében Szatmárnémeti, Biharban pedig Debrecen és Nagyvárad. Ezekben a városokban a nagy létszám részben a város céhes hagyományaival, részben az adott város nagyságával és fejlettségével, a térségben meglévő vezető szerepével magyarázható. Ezt figyelembe véve közel sem biztos, hogy az adott vármegye megfelelően el volt látva a szükséges egészségügyi személyzettel. Ha térképre vetítjük mindezt, azt láthatjuk, hogy a sebészek nagyobb fokú koncentrációja az ország nyugati peremvidékén, másrészt a főbb kereskedelmi útvonalak mentén, azaz a Duna vonalán, az Erdély felé vezető Biharban és Szatmárban, valamint a Galíciába és a lengyel területek felé tartó vonalon, Kassa környékén, Sáros vármegyében, és a Szepességben jellemző. A sebészek tehát érthető okokból olyan helyekről származtak és olyan helyeken szerettek volna megtelepedni, ahol a korabeli viszonyoknak megfelelő infrastrukturális adottságok megtalálhatók voltak, vagyis leginkább a városi környezetet keresték.

A hallgatók létszámának évenkénti váltakozását figyelve az 1788/9 és 1803/4 közötti időszakot az egyetem kezdeti nehézségekkel teli időszakának is nevezhetnénk. Az évfolyamok létszáma alig emelkedik tíz fölé, de nem ritka a két-háromfős osztály sem. Ennek oka az orvosi kar Pestre helyezésében, és az azzal kapcsolatos (újjá)szervezési nehézségekben rejlik: a tanároknak nehéz körülmények közepette, az egyelem szűkös anyagi helyzetének figyelembe vételével kellett a hallgatóknak tudásukat átadni. Bécs közelsége egyszerre volt negatív és pozitív hatással az orvosi kar életére. A bécsi egyetem és a Josephinum európai színvonalú intézmény volt ekkoriban, és Pesten az oktatást a bécsihez igazodva szervezték meg. Ugyanakkor a közeli és modern egyetem, valamint a Josephinum a komoly tudásra vágyók számára komoly vonzerővel bírt. Miután a bécsi egyetem mellett, szinte mindegyik szomszédos országnak megvolt a maga egyeteme vagy sebészképző iskolája (Prága, Lemberg, Kolozsvár), a pesti orvosi kar feladata - a külföldi hallgatók, diplomázók mellett - elsősorban a hazai sebészek képzése volt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az országban ez volt az egyetlen felsőfokú végzettséget nyújtó orvosi oktatási intézmény, ezért a kezdeti kényszer után, amit a sebészképzéshez szükséges egyetemi vizsga elrendelése jelentett, talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyarországi diákok szívesen jártak ide, és ezt mutatja a hallgatók aránya is.

Az 1803/4-1807/8 közötti időszakban a tanulók létszáma lassan, de biztosan növekedni kezdett. Az egyetem életébe pozitív változást hozott az 1804/5-től külön évfolyamokon oktatott magyar és német nyelvű tanfolyamok bevezetése. Ezt a pozitív szakaszt 1808/9-ben egy újabb mélypont zárta le, majd 1815-ig hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást, meglehetősen rapszodikusan. Erősen megcsappant a hallgatók létszáma 1811 /2-ben, 1813/4-ben és 1814/5-ben. Amint a fiatal egyetem sebészképzésének