Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
VI. A sebészek képzése
VI. A SEBÉSZEK KÉPZÉSE A hallgatók sorából nem hiányoztak a magyarországiak sem, 1730-1799 között huszonkét magyarországi nevét jegyezték be az anyakönyvbe. Közülük 6 orvos, illetve orvos- tanhallgató, 1 gyógyszerész és 14 sebész volt, egy személyről nem tudtak semmi közelebbi adatot kideríteni. A Magyarországról érkezettek javarészt felvidéki származásúak, illetve nyugat-dunántúliak voltak. A hallgatók egy része megelégedett a sebészi oklevéllel, de voltak, akik orvosi előtanulmánynak, vagy éppen kiegészítő kurzusnak tekintették az itt töltött időt, sokan párhuzamosan valamelyik német egyetem orvosi fakultásán végezték tanulmányaikat, az itteni képzést a gyakorlati ismeretek elmélyítése okán választották.17 A nyugat európai példák után nem feledkezhetünk meg Kelet Európáról sem, elsősorban Oroszországról. A rendkívüli orvoshiány itt is gondokat okozott, arányaiban még aggasztóbb volt, ha a lakosság számát és a hatalmas kiterjedésű területeket nézzük. I. Péter 1707-ben felhatalmazta a moszkvai katonai kórházat katonaorvosok és sebészek képzésére. Az itteni oktatás az európai sebészképzésnek felelt meg időtartamában és színvonalában, illetve az európai egyetemi tanulmányokra készített elő. Ennek sikerén felbuzdulva 1718-ban a szentpétervári katonai kórház, 1719-ben pedig a kronstadti kórház kapott hasonló megbízatást, Szentpéterváron katonaorvosokat és sebészeket, Kronstadtban pedig a haditengerészben alkalmazandó orvosokat és sebészeket oktattak.18 Érdekességként meg kell emlékeznünk arról, hogy Magyarországról áttelepedettek is tanultak, majd dolgoztak ezekben az oroszországi intézményekben. Elég, ha Keresztúri Ferenc (1738-1811) nevét említjük, aki 1762-64 között a moszkvai orvosi iskolában végezte tanulmányait, majd ezt követően először Ukrajnában járvány orvosként, utána az akkor már megalakult moszkvai egyetem tanáraként és az egyetemi kórház orvosaként tevékenykedett. 19 VI./3. Képzés a kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézetben A kolozsvári erdélyi főtanintézet sorsának alakulása - adott időszakban, majd a későbbiekben is - azonban mégis összetettebb, bonyolultabb. A szakember hiány — és itt nem csak az egészségügyről van szó - egyértelművé tette, hogy egy egyetem, felsőoktatási fórum nem elegendő az országban, ezért felmerült a második egyetem alapításának gondolata a keleti régióban, mégpedig Erdélyben. A terv megvalósulását a kolozsvári jezsuita főiskolára — amely jogelődjének tekintette a rövid életű, Báthori István által 1581-ben alapított, egyetemet - alapozták.20 A rend feloszlatása után még valószínűbbnek tűnt a létrehozás le17 DUKA ZÓLYOMI Norbert: A berlini Collegium Medico-chirurgicum története és magyarországi hallgatói. In: Orvostörténeti Közlemények, 45,(1968), 113-120.p. 18 KAPRONCZAY Károly: Közép-Európa orvosképzése. Bp.-, O.P.K.M., 34-35.p. 19 SCHULTHEISZ Emil — TARDY Lajos: Fejezetek az orosz-magyar orvosi kapcsolatok múltjából. Bp., Medicina, 1960. 20 Itt érdemes utalni az orvostörténelemben szinte visszhang nélküli Apáczai-Csere féle un. akadémiai elgondolásra, amelyet 1658 szeptember után dolgozott ki és a török udvar által fejedelemmé tett Barcsai Ákosnak nyújtott be. „A magyar nemzetben immár elvégtére egy academia felállításának módja és formája...” címmel. Ebben az elképzelésben egy olyan több karral rendelkező kollégiumos főiskola felépítését írta le, amelyben orvosok képzése is folyt volna. A szisztematikusan felépített képzési mód kiindulópontja egy általános műveltséget adó alapképzés volt, amelynek eleget téve magiszteri cím elnyerése után még öt-öt év tanulás után válhatott volna valaki jogi, illetve orvosdoktorrá. Az intézmény pontos költségvetése mellett a tervezet kitért arra is, hogy a tanintézetnek saját könyvtárral és botanikus kerttel is rendelkeznie kell, ahol „...az medicináé professor esztendőnként két vagy három versben az academicusok előtt ... a füvek természetiről profiteáljon...”. A tervezet első nyomtatott közreadása Szabó Károly nevéhez fűződik (Értekezések a nyelv és széptudomány köréből. Kiad.: M.T.A.lII.kötet. II. sz. 1872.) Legutóbb: APÁCZAI CSERE János: Magyar logikácska és egyéb írások. Előszó, vál., jegyz.: Szigeti
