Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
VI. A sebészek képzése
VI. A SEBÉSZEK KÉPZÉSE hetősége. Az összbirodalmi szemlélet azonban módosította az elképzelést, a Habsburgok által integrált Galíciában 1781-ben megnyitotta kapuit a lembergi egyetem, amely nem csupán a helyi lengyelek tanintézetévé vált, de egyúttal jelentősen rontotta a kolozsvári egyetem megszervezésének esélyeit is, ugyanis ettől kezdve már csak főiskolai szintű tanintézet működését tartották megengedhetőnek. 21 Az intézmény bölcseleti tanulmányokat lehetővé tevő líceumból, jogakadémiából és sebészeti tanintézetből állt. Csak a líceum elvégzése után lehetett akár a jogi, akár a sebészi intézetbe felvételt nyerni. A sebészeti intézet az 1775.január 26-i keltezésű királyi rendelet nyomán nyitotta meg kapuit a hallgatók előtt, a képzés irányítását, a sebészet, a bonctan és a szülészet oktatását Laffer József (\74\-\198) sebész- és szülészmesterre bízták, ő egészen haláláig itt tanitott. Az eredeti elképzelés szerint 1777-től meg kellett volna szervezni a vegytan, a botanika, a kórtan és az élettan tanítását is, de az 1777.augusztus 27-én kiadott királyi leirat ezeket a lépéseket egyelőre függőben hagyta. A növénytani tanszékre - amely a gyógyszerészettel lett volna kapcsolatos - Benkő Józsefet (1740-1814), az erdélyi botanika és a botanikai szakterminológia fáradhatatlan kutatóját, megteremtőjét szemelték ki, de folyamatosan benyújtott pályázatai sem vitték sikerre az ügyet.22 Az egyetem megszervezésére irányuló elgondolások is egyre szerényebbek lettek. II. József a Lyceum Regium Academicum néven működtette, 1. Ferenc 1794-ben királyi líceummá alakította át. A Lyceum három karral: jogival, bölcseletivel és az orvosival rendelkezett. Az utóbbi kar kezdetben mint medicina facultas, majd facultas medicae pars (1787), később mint Classis chirurgica (1809), ezután facultas chirurgica (1815) szerepelt, végső nevét 1817-ben vette fel Institutuum medico-chirurgicum formában. Képzési ideje két vagy három év volt, a végbizonyítványban a sebész, seborvos, sebész-szülész mester megnevezés változatai szerepeltek. Az oklevél birtokában beléphettek a hadsereg egészségügyi szolgálatába, magángyakorlatot folytathattak, vagy az egészségügyi közigazgatásban vállalhattak állást. A tanulmányi rend azonos volt a bécsi és a nagyszombati (budai, majd pesti) egyetemen folyó sebészképzés tartalmával és menetével. A záróvizsga elnöke Erdély mindenkori főorvosa, a bizottság tagjai pedig az intézet tanárai voltak. 1787-ben állatgyógyászati tanszékkel bővült a képzés, ennek vezetője, illetve tanára Fuhrmann Péter lett. A tárgy bevezetését az indokolta, hogy az 1788-ban kiadott rendelkezés szerint a megyei sebészek feladatává vált az állategészségügyi ellátás felügyelete, ezért a városi vagy megyei alkalmazásban álló sebészek számára kötelezővé tették az állatgyógyászati ismeretekből leteendő vizsgát. 1794-ben I. Ferenc ténylegesen bővítette a kolozsvári tanintézetet: létrehozta a növénytani, az élet- és kórtani, valamint a szemészeti tanszéket, növelték az előadók létszámát. A kémiai, ásványtani, kór- és élettani tanszékre Etienne András (1751-1794) kapott kinevezést, a szemészet oktatásával Molnár Jánost (1749-1815) bízták meg, Laffer és Fuhrmann feladatköre nem változott. A szemészet tantárgyként való beiktatása bizonyos József. Bukarest - Kolozsvár, Kriterion, 2001. 193-221 .p. valamint APÁCZAI Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeáll..bev.jegyz., ford.: Orosz Lajos. Bp., O.P.K.M. 2003. 237-252.p.) 21 KAPRONCZAY Károly: A kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet története. In: Orvosi Hetilap, 2003. 144. 6, 279-281.p. 22 Erdély magyar egyeteme. - Az erdélyi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. Kolozsvár, Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 97.p. 91