Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
VI. A sebészek képzése
VI. A SEBÉSZEK KÉPZÉSE zést egyszerűen lehetetlen volt betartani, mivel sem borbély, sem képzett orvos, sem a rendelet betartását ellenőrizni köteles tisztiorvos nem volt elegendő. A Helytartótanács 1756-ban rendeletileg eltiltotta a kőmetszőket a gyakorlattól, 1759-ben pedig vizsga letételére kötelezte őket.7 Az 1761 .augusztus 17-i keltezésű rendelet a sebészvizsga tárgyát, pontos formai és tartalmi követelményeit illetően intézkedett.8 A régi - céhes - vizsgával szemben ekkor már tényleges anatómiai és patológiai ismeretek számonkérését írták elő. Egy ilyen sebészvizsga tartalmára, kérdéseire, a vizsga menetébe enged bepillantást az az 1761-62-ből származó debreceni kézirat, amelyet a kutatók Weszprémi Istvánnak tulajdonítanak.9 VI./1. Sebészek képzése az egyetemen A sebészképzés vonatkozásában is minőségi változást eredményezett a hazai orvosi karon meginduló sebészképzés, bővítette a kört és a képzési lehetőségeket a kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet megnyitása (1775), majd a bécsi Josephinum alapítása (1785). Az egyetem első tanulmányi rendje szerint a sebészi tanfolyamra csak olyan növendékeket vettek fel, akiket a borbélysebész-céhek felszabadítottak. Oktatásukkal egy nyilvános rendes tanárt bíztak meg. Az egy tanév hosszúságú tanfolyamra végül a helybéli sebészek beküldhették tanoncaikat is, hogy a naponkénti számonkérés alapján rátermettségüket bizonyítsák. A tanulmányokat az anatómiával kezdték, majd ezt követte a bonctani demonstráció, közben élettani és törvényszéki orvostani ismeretekkel gazdagították a tananyagot, ez utóbbi a halálos sebek és mérgezések törvényszéki megítélését foglalta magába. A sebészet történetének rövid ismertetése után következett a tulajdonképpeni sebészeti kurzus a külső sérülések legkülönbözőbb fajtáinak megismertetésével, a diagnosztizálástól egészen a terápiáig. Ezután a különféle műtéti módokat mutatta be az előadó hullákon, miközben elmondta és szemléltette a hallgatóknak a műszerek használatát, a kötöző szereket stb., vagyis a gyakorlatban mindent elismételtek, amit elméletben már tanultak. Néhány hétig a hallgatóknak az un. „hideg műtéteket” (holttesteken bemutatva) kellett gyakorolni és csak ezután kerülhetett sor (további elméleti és gyakorlati előkészület után) arra, hogy a tanár felügyelete mellett beteget is operálhasson a hallgató. Bár a valóságban ez tulajdonképpen tiltott volt számukra, a legfontosabb és leggyakoribb belső betegségek felismerésére és gyógyítására is kitanították a leendő sebészeket. A bizonyítvány megszerzéséért két vizsgán kellett átesni. Az első az elméleti tudás számonkérése volt: anatómia, sebészeti ismeretek, belső betegségek. A második a gyakorlatra irányult: műszerek ismerete, kötözési módok, azután - ha holttest nem volt - tanbabákon (phantomokon) kellett az előírt sebkezelést, műtétet bemutatni. A vizsgán a kari elnök, a dékán, a bonctan és a sebészet oktatója, valamint két sebész-senior (a sebész-céh képviseletében) vett részt. Sikeres vizsga és eskü letétele után kapta meg a gyakorlati munkára feljogosító oklevelet (magister chirurgiae). A sebészmester ezután még megszerezhette a szemészmesteri és a szülészmesteri oklevelet is, ha levizsgázott szemészetből illetve szülészetből, valamint ezen területek műtéttani részéből.10 A nagy 7 A borbély-sebészek kora. Adatok a győri chirurgus-céh történetéhez. In: PETZ Aladár: Győr szabad királyi város Szentháromság közkórházának múltja és jelene. (1749-1928). Győr, Egyházmegyei ny., 1929. 58-74.p. 8 LINZBAUER: Codex ... Tom II. 382.p. „Chirurgorum examen” 9 JÁKI Gyula. Sebészvizsga a XVIII. században, in: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, 1,(1955), 1, 31.p. 10 GYŐRY Tibor. Az orvostudományi kar története 1770-1935. Bp., Kir. Magyar Egyetemi Ny., 1936. 93-95.p. 86
