Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1913

korát; mikor egy uj eszme megragadta őt, a közvélemény ellene fordult, de már néhány év múlva mindenki a legtermészetesebbnek találta azt, amiért azelőtt még egymaga szállt síkra. S ez volt másfelől a szerencséje, mert megérte majd mindannyi eszméjének diadalát is, ami ritka embernek jut osztályrészül e rövidre szabott földi életben.

Az első felelős magyar minisztérium nem tudta nélkülözni sem az ő nagy tudását, sem tekintélyét s odaállította őt a legméltóbb helyre, hol hazájának legtöbbet használhatott, a kultusztárca élére. Bámulatra méltó tevékenysége, mely őt még a zavaros idők hullámzó fergetegében sem tudta meggátolni a munkában, sok uj alkotást létesített, s még többet tervezett. Humanizmussal áthatott lelkét nem hagyta nyugodni az tudat, hogy Magyarországon van sok felekezet, amely nem részesül egyformán a törvények áldásaiban s meghozta az 1848. évi XX. t.-c.-et és ezzel örök emléket állított magának főleg a protestáns felekezetek mindenkori hálás emlékezetében. Ugyanakkor megvetette a népiskolai törvénynek az alapját is, melynek betetőzése nyugodtabb időkre maradt s szintén az ő érdeme. Mennyi nagy alkotás került volna ki kezei közül, ha a politikai élet mind zavarosabbra nem fordul, ami végre őt is visszavonulásra kényszeritette.

Ő nem volt a forradalom embere ; a reformok terén senki sem munkálkodott nála buzgóbban, de a forradalomba nem követte nemzetét, mert felfogása szerint a forradalom nem az az ut, amelyen az ember — előre haladhat. Elköltözött a külföldre s csak évek múltán, a nemzeti szenvedés sötét napjaiban tért vissza.

Politikai működésre nem nyílt most tere. A haza alkotmánya elkobozva, a szabadság eltiporva. Más téren kellett ébresztgetni a pusztuló, veszni induló nemzetet. Ismét tollához nyúl. Még a külföldön fog hozzá s itthon fejezi be nagyszabású müvét : A XIX. század uralkodó eszméinek

s