Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1911

Mindezek nagyon is ismeretes mozzanatok s csak azért említjük fel évről-évre, mert jól esik rájuk visszaemlékeznünk. Szintoly önérzetes büszkeséggel gondolunk az ezután következő titáni harcra, a dicsőséges elbukásra, a nemzeti hősök vértanúi halálára, valamint az abszolutizmus sok szenvedéseire, Deák Ferencnek méltóságos passzív ellenállására, az elkobzott alkotmány visszaszerzéséért, a jog-, törvény- és igazságért folytatott eredményes küzdelmére.

De ha ezen nagy eseményeket nem is részletezem, két gondolatot meg kell rögzítenem, hogy a mai nap jelentőségét kidomborítsam. Az egyik az, hogy március idusa nem csupán az 1848 március 15-iki események emléknapja.

Valamikor régen azt énekelte a költő: szomorú a magyar nóta háromszáz esztendő óta. Ma már szinte négyszáz évre tekinthetünk vissza, amióta szomorú ez a magyar nóta. Négy századoknak vérzivatarja közt a magyar nemzet alig gondolhatott sok más kötelességével, mindig csak elrablott szabadságát, ősi alkotmányát védelmezte. Ennek az évszázados küzdelemnek, a magyar nép szivében rejlő és veleszületett szabadságszeretetnek megváltó és megszentelő napja ez a mai nap. A szabadság napja március 15-ike a szó teljes értelmében: a védelmezett, kivívott és a csak ezután kivívandó szabadságnak a napja. Örömünnep, ha pusztán 1848 március 15-ikére gondolunk; fogadalmi ünnep, ha a jelenben még mindig nagyon hiányos szabadságunkra, függetlenségünkre s a jövő nagy feladataira gondolunk! . . .

Önként következik ebből, hogy március 15-ike nem csupán az ifjúság ünnepe, mint közönségesen tartani szokás, de szükségszerű ünnepe az egész magyar nemzetnek. Azok a hires márciusi ifjak is egész férfiak voltak, ha eszméik és tetteik nagyságát tekintjük. Hisz a haza most is ifjúi lelkesedést, de férfias akaratot, tetterőt kíván tőlünk, hogy jogait megvédelmezzük, szabadságát biztosítsuk.

H