Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A Nagy Imre-kormány programja
Mindezek mellett több olyan intézkedésre is sor került, amelyek a lakosság közérzetét javították. Július végén csökkentették az élelmiszerek árait. 1954 elején általános béremelésekre került sor, valamint lakásépítési programot indítottak. Ezek hatására 25%-al nőtt a kiskereskedelmi forgalom.16 Mindezen intézkedések sikerét támogatta az is, hogy 100 millió rubeles hitelt kapott Magyarország a Szovjetuniótól. Nagy Imre reformjait azonban nem mindenki fogadta örömmel. Rákosi Mátyás a párt főtitkára Nagy Imre kinevezésében saját hatalmának korlátozását látta, s bízott benne, hogy a szovjet vezetés álláspontja idővel meg fog változni. Miután a szovjetek Moszkvában 1953. július 7-én tájékoztatták a magyarokat a Beriját elítélő párthatározatról, Rákosi reménykedni kezdett abban, hogy ezt a helyzetet Nagy Imre (1896–1958) Kaposváron született. Középfokú tanulmányait félbehagyva lakatossegédnek állt, 1914-ben felsőkereskedelmi iskolába iratkozott be, majd behívták katonának. 1916. júniusában a keleti frontra vezényelték, ahol hadifogságba esett. Szabadulását követően részt vett a polgárháborúban a Vörös Gárda oldalán, 1920-ban belépett a kommunista pártba. 1921. márciusában érkezett haza. A húszas évek közepén illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták, rendszeres rendőri felügyelet alatt állt. 1930-tól másfél évtizedet a Szovjetunióban töltött. 1938-ban a moszkvai Új Hang folyóirat szerkesztője és cikkírója, majd a második világháború alatt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak szerkesztője, 1943-ban a moszkvai Kossuth rádió főszerkesztője. 1944. novemberében a moszkovita kommunisták csoportjának tagjaként Szegedre érkezik, ahol megalapították az MKP Központi Vezetőségét, december 18-án az ideiglenes nemzetgyűlés képviselőjévé választották. Az ideiglenes kormány földművelésügyi minisztere, feladatai közé tartozott az 1945. évi földbirtokreform végrehajtása. Az 1945-ben belügyminiszter, majd az MKP Falusi Bizottságának vezetője, tagja a KV Titkárságának is. 1947–49 között az Országgyűlés elnöke. 1948-tól egyetemi tanár, 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1950. decembertől ismét kormánytag, előbb élelmezési, majd utóbb begyűjtési miniszter, 1952-től miniszterelnök-helyettes. A Sztálin halálát követő politikai fordulat következtében 1953. júniusától miniszterelnöki kinevezést kapott. 1955. decemberében kizárták a pártból, 1956. október 13-án vették csak vissza. 1956. október 23-án visszavették a párt vezető testületeibe is, elvállalta a miniszterelnöki pozíciót. A restriktív-megtorló intézkedések kezdeti támogatása után közeledést mutatott a forradalom egyes céljaihoz. Az október 28-i kormánynyilatkozatban kiállt a szovjet csapatok távozása, a harcok beszüntetése és az amnesztia mellett, támogatta a Nemzetőrség megszervezését és a fegyveres felkelőközpontok pacifikálását. Az október 30-án beolvasott rádiónyilatkozatban célul tűzte ki a többpártrendszer visszaállítását, majd november 1-jén és 3-án koalíciós kormányt alakított. November 1-jén bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést és a semlegesség igényét. A második szovjet intervenció hírére rádiószózatot intézett a közvéleményhez, majd a jugoszláv nagykövetségre menekült, társaival november 22-én Snagovba deportálták. 1957. áprilisában letartóztatták, Budapestre szállítását követően politikai eljárás kezdődött ellene. 1958. június 15-én halálra ítélték, kegyelmet nem kért, az ítéletet 16-án végrehajtották. A Budapesti Országos Börtön udvarán földelték el, 1961-ben szállították át maradványait a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájába, jeltelen sírba temették „Borbíró Piroska” név alatt. Holttestét 1989-ben exhumálták, majd a Hősök terén június 16-án ünnepélyes keretek között rehabilitálták. 277 1952 1950 1955 1953 1951 1956 1953
