Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A két munkáspárt egyesülése
a dolgozó parasztságot és a haladó értelmiséget”, ezt elvetették. Ugyancsak a javaslatok között szerepelt a Magyar Munkások és Parasztok Pártja név is, amely viszont – mint vélekedtek – „túlságosan egyenlősíti a munkásság és a parasztság szerepét, nem húzza alá a munkásság vezető jelentőségét”. Ezek után azért döntöttek végül a Magyar Dolgozók Pártja mellett, „mert ez nevében összefoglalja az egész magyar dolgozó népet, a munkásokat, parasztokat, a haladó értelmiséget, a dolgozók minden rétegét”.13 Az MKP központi lapja, a Szabad Nép már másnap címlapján ismertette meg a közvéleménnyel is a leendő párt megnevezését. 14 A március 10-ei határozatokhoz igazodva a hónap folyamán sorra alakultak kétharmados többséggel előbb a megyei, majd az alsóbb szintű, így a járási, városi és üzemi egységbizottságok, amelyek – mindamellett, hogy a két párt vezetősége külön-külön is tovább működött – az átmeneti időszakban irányították a pártszervezeteket.15 Az egyesülés folyamata innentől kezdve azonos koreográfia mentén történt ugyan minden megyében, de időben némi eltolódással. Elsőként minden esetben az alapszervezetek egyesítésére került sor. Az első egyesítő taggyűlések Komárom-Esztergom megyében – többek között Komáromban és Oroszlányban is – például már április 25-én lezajlottak.16 Fejérben ugyanakkor mintegy két héttel később indultak csak meg, 1948. május 10. és 22. között bonyolították le azokat.17 Míg az egységbizottságok felülről lefelé haladva alakultak meg, azaz megyei szinten indult megszervezésük, addig maga az egyesülés éppen fordítva: minden megyében a megyei egyesítő konferencia képezte a fúzió záróakkordját. Mivel látható módon Komárom-Esztergom megyében viszonylag hamar elindult a folyamat, így itt a megyei egyesülési konferenciát már május 17-én megtartották. 18 Szakasits Árpád (1888–1965) Hat elemi elvégzése után inas munkát vállalt, majd kőfaragótanoncnak állt. 1903-ban belépett a Szabadság Munkásképző Egyletbe, 1907-ben pedig az MSZDP és a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségébe (MÉMOSZ), utóbbi vezetőségi tagja lett (1908–). A budapesti munkástanács tagja (1918–), a Népszava belső munkatársa (1918–), a VII. kerületi Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja és jegyzője (1919–). A Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosság közigazgatási osztályát vezette, a bukás után egy ideig bujkált, majd a Népszava , a Villamos és az Építőmunkások szerkesztő sége tagja. A húszas évek elején több alkalommal letartóztatták, 1922-ben két év börtönbüntetésre ítélték. Az MSZDP vezetőségének tagja (1925–), a központi párttitkárság ügyvezető titkára (1927–1928), 1931-től 1948-ig a szociáldemokrata párt vezetőségének tagja, majd főtitkára (1939–). A Magyar Történelmi Emlékbizottság tagja (1942–), részt vett a Magyar Front megszervezésében (1944). A második világháborút követően a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöke (1945–), az Országos Nemzeti Bizottság társelnöke és a budapesti törvényhatósági bizottság elnöke, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, a törvényhozás politikai bizottságának tagja (1945–1947), miniszterelnök-helyettesi feladatokat ellátó államminiszter (1945–1948). A negyvenes évek végén részt vett a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság, a Titkárság és a Szervező Bizottság munkájában is. 1948-tól köztárasági elnök, majd 1949-től a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának az elnöke. 1950-ben az ÁVH letartóztatta, koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult. 1957-től élete végéig a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tagja, 1958-tól országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja. 178 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust” 1948
