Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. december 11. A megtorlás perei
A megtorlás politikai szempontból legfontosabb pere Nagy Imre és társai ellen zajlott. A forradalom alatt megválasztott miniszterelnök a szovjet csapatok bevonulását követően a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd innen Snagovba hurcolták. Csak 1957 áprilisában szállították vissza Budapestre, hogy megkezdhessék az ellene indított per előkészítését, ami Moszkva politikai érdekei miatt 1958 nyaráig elhúzódott. Végül június 9-én kezdődött meg a tárgyalás a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsán, ahol Vida Ferenc június 15-én hirdetett ítéletet. Nagy Imre a halálos ítélet kihirdetése után azt mondta: „Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.”19 Másnap Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Az ebben a perben szereplő Szilágyi Józsefen már korábban végrehajtották az ítéletet , Losonczy Géza pedig a börtönben halt meg. Bár Moszkva kegyelmet adott volna Nagy Imrének, de Kádár János ragaszkodott kivégzéséhez, mivel illegitim kormányával szemben nem maradhatott életben egy nép által választott vezető, aki Kádár szerint személyében és a rendszerre is kockázatot jelentett. 20 A megtorlásnak Nagy Imréék és a fegyveres szabadságharcosok kivégzésén túl is több szimbolikus áldozata volt. Az egyik a forradalom legfiatalabb áldozataként kivégzett 18 éves Mansfeld Péter , akit többek között szervezkedésért ítéltek halálra, míg a másik az „ellenforradalmárok” brutalitását bemutatni hivatott, gyilkosságért elítélt szigorló orvosnő, Tóth Ilona volt. A forradalom célkitűzéseivel szimpatizáló értelmiségiek sem maradhattak ki a megtorlásból. Az írók ellen két nagyobb pert indítottak. A Déry Tibor és társai perben Déryt 9, Háy Gyulát 6, Zelk Zoltánt 3, míg Tardos Tibort fél évre ítélték. A kis íróperben Varga Domokos 2, Molnár Zoltán pedig 3 évet kapott. Az írók és értelmiségiek elítélésük esetén több esetben köszönhették nemzetközi ismertségüknek azt, hogy egyéni kegyelem révén hamarabb szabadulhattak a börtönből – a halálra ítélt Obersovszky Gyula és Gáli József – akiket a Tóth Ilona-perben ítéltek el – pedig az életüket köszönhették ennek. Egy, az 1956-os forradalomról is szóló röpiratért 9 év börtönbüntetés járt, amit Fekete Sándor Hungaricus álnéven készített el, majd 40 példányban terjesztett. Röpirata a sztálinizmus és a Rákosi-korszak kritikája mellett foglalkozott a forradalommal és Nagy Imre 57 1971 1967 1981 1972 1969 1983 Borbély János (1905–2000) A jogi diploma megszerzése után 1933-ban ügyvédi és bírói szakvizsgát is tett. Ezután a Battonyai, a Nagykátai, majd a Pestvidéki Járásbíróságon dolgozott. 1942-től a Pestvidéki Törvényszéknél volt bíró, ahol 1946-ban tanácselnöknek is kinevezték. Ugyanebben az évben került át az Igazságügyminisztériumba, ahol az ügyészi felügyeleti osztályon dolgozott. Fokozatosan emelkedett a ranglétrán, 1948-ban a népfőügyészség vezetője, majd 1949 és 1953 között már az államügyész helyettese volt. Közben több koncepciós perben is részt vett ügyészként, többek között a Rajk László és Kádár János elleni eljárásban is. 1953 nyarán eltávolították, ekkor az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalatnál helyezkedett el jogtanácsadóként. Az 1956-os forradalom után a Legfelsőbb Bíróságra hívták, ahol 1957-től ismét bíróként dolgozott, s 1958-ban tanácsvezetőnek is kinevezték. A megtorlás során nevéhez fűződik a legtöbb, számszerűen 66 halálos ítélet, ezért kapta a „mosolygó halál” nevet. Az általa kimondott első, illetve másodfokú ítélet következtében végezték ki többek között Bárány Jánost, Nickelsburg Lászlót, Bán Róbertet, Péch Gézát, Kósa Pált és Havrila Béláné Sticker Katalint. A megtorlás lezárulta után személye kényelmetlenné vált, ezért 1962-ben felmentették és nyugdíjazták.
