Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. december 11. A megtorlás perei
szerepével is.21 Ezért őt és társait összeesküvésért ítélte el a Legfelsőbb Bíróság 1959. április 1-jén. Mérei Ferenc 10, Fekete Sándor 9, Litván György 6, Széll Jenő 5, míg Hegedüs András 2 évet kapott. A per folytatása volt a Zsámboki Zoltán és társai ügy is, ahol további 9 vádlottat ítéltek el. Az értelmiség elleni megtorlás része volt a Bibó István, Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László ellen indított per is, de elítélték Kosáry Domokost és Krassó Györgyöt is. Mindezek eredményeként 1956. november 4-e és 1963 között összesen 26.621 embert ítéltek el a bíróságok államellenes bűncselekmények és politikai okok miatt. A legtöbb ítéletet szervezkedés, izgatás, fegyverrejtegetés és tiltott határátlépés miatt szabták ki. Halálbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság és a katonai bíróságok 1962. december 31-ig 367 főt ítéltek, közülük 231 személyt biztosan 1956-os szerepe miatt végeztek ki. Többségüket fegyveres harcért, ellenállásért, fegyverrejtegetésért, népítéletben való részvételért és közösség szervezett irányításáért. 22 A kivégzések és börtönbüntetések mellett a megtorlás enyhébb módját jelentették a tömeges elbocsátások. Az önként eltávozott bírók és ügyészek mellett 6.923 honvédtiszt nem írta alá a hűségnyilatkozatot, valamint 9.594-en távoztak a rendőrség kötelékéből is. Emellett elsősorban pedagógusokat, vasutasokat és sofőröket menesztettek munkahelyükről. 23 Az MSZMP vezetői azonban mindennek ellenére nem voltak elégedettek a megtorlással. Rónai Sándor így vélekedett 1957-ben: „sokkal több az ellenforradalmárok által legyilkoltaknak a száma, mint amennyit elítéltünk”. Hasonló véleményt fejezett ki Biszku Béla belügyminiszter is: „nagyon sok enyhe ítélet született, kevés volt a fizikai megsemmisítések száma”. Kádár János hasonlóan keményen fogalmazott: „jobb lett volna 500–600 embert halálra ítélni, akkor 30 ezer emberrel kevesebbet kellett volna börtönbe csukni”. 24 Továbbá azzal sem voltak elégedettek, hogy a párt szándékai ellenére az elítéltek többsége munkás és paraszt származású volt. Bár a megyei bíróságokon 1958 márciusában is még 546 ellenforradalmi büntetőügy volt folyamatban, de a forradalom utáni megtorlás lassan véget ért, s 1961-ben sor került a megyei népbíróságok megszüntetésére is.25 Közben az elítéltek töltötték a rájuk kiszabott éveket. Nagyobb részüket az 1959-ben, 1960-ban, majd 1963-ban kihirdetett amnesztia révén engedtek szabadon, de 28226 ’56-os továbbra is börtönben maradt. Ezt jogi úton úgy érték el, hogy ügyüket köztörvényessé minősítették, így voltak, akiket csak a hetvenes években engedtek ki. Ugyanakkor az 1963-as amnesztia után is voltak még politikai okokból történő bebörtönzések és kivégzések. Elsősorban egyháziakat tartóztattak le, de emellett 1956 tizedik évfordulóján két a forradalom felélesztése érdekében szervezkedő csoportot is bíróság elé állítottak. Vaczkó László és társai 8 évig terjedő börtönbüntetést kaptak, de Hamusics Jánost, a másik csoport vezetőjét kivégezték. Továbbá a hatalom is elővett egy 1956-os ügyet, s Pap Istvánt – egy 1956-ban történt gyilkossággal vádolva – 10 évre ítélték. 27 A börtönévek azonban a szabadult elítéltekre és sokszor még gyerekeik életére is rányomta bélyegét, továbbra sem lehettek egyenrangú állampolgárok, megfigyelték őket, nem kaptak útlevelet, jogosítványt és korlátozottak voltak karrier lehetőségeik is. MARSCHAL ADRIENN 58 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956
