Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. október 28. A magyar kérdés az ENSZ BT napirendjén
egyik akkori vezető munkatársa visszaemlékezésében ez áll: „Egyetlen világos beszélgetésre sem emlékszem. Amire emlékszem, az a rengeteg feljegyzés. Senki nem gondolta ezt végig.” 1 A forradalom leverésében/leveréséből fogant Kádárrendszert az USA nem ismerte el legitimnek, s a politikai amnesztiát, mint a tárgyalások előfeltételét tartotta napirenden. Ezzel párhuzamosan amerikai nyomásra az Egyesült Nemzetek Szervezete nem volt hajlandó elismerni az új rezsim ENSZ mandátumát, megakadályozva ezzel az ENSZ közgyűlésein való magyar részvételt. Bár Magyarország 1956 őszén a nemzetközi figyelem középpontjába került, a forradalom bukása után az érdeklődés gyorsan lanyhult, s valójában és érdemben csak az Egyesült Államokon múlott a magyar ügy napirenden tart(at)ása . Washington éveken át tudatosan helyezte fókuszba a magyar kérdést, konkrét formájában tulajdonképpen a politikai amnesztia kérdését. Az USA csendes diplomáciát alkalmazva, 1960-tól többször tett javaslatot politikai amnesztiára (kerülve a belügyekbe való beavatkozás látszatát); s ahogy Kádár János rendszerének nemzetközi elismer tetése egyre fontosabbá, ennek hiánya pedig egyre kínosabbá vált a magyar (és a szovjet) vezetés számára, az amerikai presszió végül elérte célját. 1962. október 20-án Richard H. Davis európai ügyekért felelős külügyi államtitkár memorandumban jelezte, hogy amennyiben „a magyar kormány saját kezdeményezésére szabadon bocsátaná azon személyeket, akik esetleg még börtönben vannak Magyarországon 18 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956 Dwight D. Eisenhower (1890–1969) Hétgyermekes szegény családból küzdött be magát a híres West Point Katonai Akadémiára, katonai karrierjét hadnagyként San Antonióban kezdte, a I. világháború idején már páncélos kiképző volt. A II. világháború idejére ezredesi rangban immár a 3. hadsereg vezérkari főnöke volt. Több előléptetés után vezérőrnagyként a hadügyminisztérium hadműveleti osztályának vezetője, majd az USA Európában harcoló csapatainak parancsnoka lett. A katonai által „Ike”-nak becézett Eisenhower 1942-ben Észak-Afrikában a Torch hadművelet, majd 1944 nyarán az Overlord hadműveletben a normandiai partraszállás, így a D-nap amerikai irányítója volt. Truman elnökségének idején, 1950-ben ő lett az új nyugati katonai szövetség, a NATO főparancsnoka. 1952-ben a republikánusok színeiben elsöprő győzelmet aratva lett az USA 34. elnöke. Két elnöki periódusa alatt az USA hidegháborús doktrínájává a nukleáris elrettentés, illetve azzal együtt a tömeges megtorlás koncepciója vált. 1954-ben hívták létre a SEATO-t, a NATO délkelet-ázsiai megfelelőjét. 1956-ban adminisztrációja képtelen volt a magyar forradalom mellett érdemben fellépni, ugyanakkor határozottan és jól kezelte a szuezi válságot. 1958-ban a szovjet rakétatechnika fejlődését látva létrehozták a NASA-t, mely idővel emblematikus intézménnyé vált. Elnöksége alatt érett be a szovjetek katonai képességeit felmérni képes U-2-es kémrepülő, majd a jóval sikeresebb, részletesebb s így informatívabb Corona kémműhold program. Eisenhower kritikusai szerint két adminisztrációja idején a Dulles-testvérek, John Foster Dulles külügyminiszter és Allen Dulles, a CIA igazgatója túlzott befolyással bírtak külpolitikájának alakításában, melyben a titkos akciók/ fedett műveletek Irántól Guatemalán át Kubáig kiemelkedő jelentőséggel bírtak. 1961. januári híres leköszönő beszédében ő volt az első befolyásos politikus, aki nyilvánosan felhívta honfitársai figyelmét a hidegháborús fegyverkezés felfutásával kiépült amerikai ipari-katonai komplexumok negatív társadalmi és politikai hatásaira, azaz az amerikai iparvállalatok öncélú gazdasági érdekeit követő politikai befolyásra.
