Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1981. „Ellenforradalom tollal és fegyverrel – 1956” Megjelenik a bővített kiadás
És ha már érintettük a belső tényezőket, akkor érdemes megemlíteni azt is, a szerző mit is tartott szükségesnek ismertetni a kommunista Magyarország belső viszonyaival kapcsolatban. Ebben a kérdésben Berecz narratívája rímel Hollós Ervinére, ugyanis ő is a Rákosirezsim szemére veti, hogy míg helytelen társadalompo litikája sok konstruktív, társutas polgári elemet elidegenített, sőt üldözött, addig a valódi ellenséggel szemben nem lépett fel elég hatékonyan. E tekintetben azonban Hollósnál részletesebben taglalja az állampárton s ezen keresztül az egész társadalmon belüli mozgásokat 1956 előtt, különös tekintettel a Joszif Sztálin 1953-as halála utáni időszakra. Értékelésének lényege pedig az, hogy a párt és az államhatalom „ellenforradalom” alatti – a szerző szerint csupán kezdeti – bizonytalansága, tehetetlensége betudható egyrészt a dogmatikus, személyi kultuszt kiépítő Rákosi-féle vezetésnek, az 1955-ös szovjet pártkongresszuson elhangzott Hruscsovbeszéd nem megfelelő értékelésének s a párttagság felé elégtelen interpretációjának, valamint Nagy Imre és köre egyre erősödő tevékenységének.6 Ezzel e tekintetben részletesebb és többszempontú magyarázatot igyekszik adni, mint Hollós Ervin. A belső tényezők bemutatásával Berecz egy fontos kérdést is részletesen taglal, ez pedig nagy Imre és „körének” szerepe a forradalomhoz vezető történésekben és magában az 1956-os eseményekben. Az ezzel foglalkozó részt tekinthetjük a mű egyik kulcsfejezetének is, hiszen a kádári rendszernek foglalkoznia kellett a hosszú évtizedeken át párttag, moszkovita, volt földművelési miniszter személyével, „ellenforradalom” alatti ténykedésével. Különösen így volt ez Nagy Imre 1958-as kivégzésének fényében, illetve amiatt, mert Nagy neve némiképp összeforrt az 56-os történé sekkel. A szerző ezt a „feladatot” a következő értelmezéssel teljesítette: Nagy Imre és csoportja (ezen belül is különösen Losonczy Géza) alapvetően sértődött volt a hatalomból történt fokozatos kiszorítása miatt, és ezért állt élére a párt megújulása érdekében megindult törekvéseknek, voltaképpen ki is sajátítva azokat. A „revizionista” tömörülés voltaképpen pártellenzékké 139 1971 1967 1981 1972 1969 1983 1981 Berecz János (1930–) Felsőfokú tanulmányait 1950-ben Debrecenben kezdte magyar-történelem szakon, de 1951-től az ELTE tudományos szocializmus szakán folytatta, majd 1952-től a Lenin Intézet hallgatója lett, ahol 1955-ben végzett. 1951-től az MDP tagja volt, később a DISZ Budapesti Bizottsága politikai munkatársa, a Pártbizottság agitáció- és propagandafelelőse, valamint alapszervezeti párttitkár lett. 1956. novemberben az MSZMP tagja lett. 1958-tól a KISZ-ben folytatta tevékenységét. 1963-1966 között az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiáján tanult Moszkvában. Hazatértét követően megválasztották az MSZMP külügyi Bizottságának első titkárává. 1972-től az MSZMP KB külügyi osztályvezető-helyettese lett, 1974-től osztályvezetőként dolgozott. 1980-ban választották a KB tagjává. 1982-ben távozott a külügyi osztály éléről és a Népszabadság főszerkesztőjeként tevékenykedett tovább. 1985-ben az MSZMP XIII. Kongresszusán a KB Titkárságának tagjává választották. Ideológiai KB titkárként ő felügyelte az Agitációs és Propaganda Osztályt, valamint az Agitációs és Propaganda Bizottság vezetését és a ’80-as évek végétől ő kezelte az ellenzéki szellemi elit ügyét. Grósz Károly miniszterelnöki kinevezésével (Kádár János ajánlására) a Politikai Bizottság tagja lett. 1985-ben országgyűlési képviselő lett, 1989-ben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökévé választották. Végig kitartott a párt egyeduralma mellett a reformkommunistákkal szemben. Az MSZMP 1989. októberi feloszlatásakor nem lépett át a jogutód Magyar Szocialista Pártba (MSZP), részt vett az MSZMP újjászervezésében.
