Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1981. „Ellenforradalom tollal és fegyverrel – 1956” Megjelenik a bővített kiadás
vált, és egyre hangosabban hirdette magáról, hogy tagjai alkotják a pártot, ők maguk a párt. Ezzel komoly zavart okoztak az MDP soraiban és lehetetlenné tették a szélsőségektől mentes, helyes irányvonal megtalálását mind a párt, mind pedig az állam működésében. Szovjetellenes, voltaképpen jobboldali programjukat, „propagandájukat” különböző csatornákon, különösen a Petőfi Körön és a különböző értelmiségi csoportokon keresztül terjesztették. 7 A szerző munkájában arra is kitér, az „ellenforradalom” boszorkánykonyhájának valódi „szakácsmestere”, az imperialista Nyugat hogyan is viseltetett Nagy Imrével és körével szemben. Az „imperialista propaganda” 1953–1956 között örült ugyan az MDP-n belüli küzdelemnek, a számos területen érzékelhető erjedésnek, de inkább nevek említése nélkül támogatta a Berecz által gyakran „jobboldali revizionistának” nevezett politikai csoportokat, mint például az Írószövetséget.8 A forra dalom alatt is kezdetben kritikus hangot ütött meg Nagy Imrével és kormányával szemben. Berecz szerint többek között ennek hatására Nagy mindenáron meg kívánt felelni a Nyugat vélt vagy valós elvárásainak, kormányát többször átalakítva ezért is szorította ki fokozatosan az „internacionalista” személyeket. A külső ellenség azonban mindvégig csupán jobb híján „állt szóba” Nagy Imrével, valódi partnernek nem tekintette. A demokratikus pártok újraéledésével végül koalíciós formában működő Nagy-kormány Berecz szerint bebizonyította, hogy folyamatos engedményekkel nem lehet az „ellenforradalmat” megállítani – még ha ez is volt a tragikus sorsú miniszterelnök szándéka. 9 Berecz János igencsak elítélő véleményt fogalmaz meg a működésüket újraindító volt koalíciós pártokkal szemben is. Rossz szándékú, de voltaképpen impotens, csupán a politikai haszonszerzéssel foglalkozó, valós tömegtámogatás nélküli csoportocskákként írt róluk. A politikai élet régi-új szereplői közül igazán veszélyesnek csupán a fogságából kiszabadított Mindszenty József hercegprímást tartja, akire a nyugati ellenség is mint potenciális jövőbeli kormányfőként, vezetőként tekintett. 10 A munka kitér a Szovjetunió és a szovjet csapatok 1956. őszi szerepére, tevékenységére is, de természetesen a hivatalos narratíva mentén teszi ezt. Bizonyos mértékben részletesen ismerteti a szovjet pártvezetés álláspontját, „útmutatását” a magyar pártvezetésnek, és a Vörös Hadsereg hadműveleteit is az ellenforradalmi bandák felszámolásában nyújtott segítségnek állítja be. Értelmezésének lényege, hogy a szovjet csapatok voltaképpen segédkezet nyújtottak a szocializmushoz hű, leninista erőknek az „ellenforradalom” leveréséhez. Berecz művében még egy fontos szereplő jelenik meg – és ez újdonság Hollós Ervin munkájához képest –, ő pedig Kádár János. Kádár a vezetője a párt se nem dogmatikus, se nem jobboldali revizionista csoportjának, az előbb említett leninistáknak. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalapításával szervezeti szinten is központot teremtett a „forradalmi erőknek”, és helyesen értelmezte a szovjet útmutatásokat, tanácsokat. A jó ízlés határain belül talán nincs is olyan pozitívum, amit Berecz meg nem nevez Kádárral és politikájával kapcsolatban. Az ő vezetésével szilárdult meg újra a szocializmus Magyarországon s kezdődött el az a konszolidáció, ami a bereczi értelmezés szerint a rendszer azóta tartó bel- és külföldi sikereinek alapja. 11 A munka fogadtatása természetesen nagyon kedvező (ugyanakkor némiképp csendes) volt. A Párttörténeti Közlemények 1982-ben szemlézte Berecz újonnan kiadott könyvét. Az ismertető-kritika – ami „magyar 140 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet
