Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Egy erkölcsi és nemzeti alternatíva" Népi történetek - Fricz Tamás: Népi-urbánus ellentét ma
„Egy erkölcsi és nemzeti alternatíva” ideológiai trendekhez. Vagyis, egy alapvetően kulturális-értékrendi ellentét politikai-ideológiai ellentétbe fordul át, s ezáltal kezelhetővé válik. Nem ez történt, hanem az, hogy a népi-urbánus vita kulturális-értékrendi eredetét megőrizve, mint immáron nemzeti kontra ultraliberális konfliktus változott át politikai, pártpolitikai, sőt részben társadalmi törésvonallá. S itt jutunk el a második mozzanatig. A népi-urbánus vita eredeti, kezdeti időszakában, tehát a XX. század húszas-harmincas éveiben elsősorban az ország modernizálásáról szólt, az elavult rendi viszonyok megszüntetéséről, a polgárosodás esélyeiről, ezen belül kitüntetetten a parasztság felemeléséről, a parasztpolgárosodásról. Erről írt az egyik oldalon Illyés Gyula, Féja Géza, Veres Péter, Németh László, a másikon Ignotus Pál, Zsolt Béla, Fejtő Ferenc, Hatvány Lajos és mások. Vagyis, valóságos társadalmi, szociológiai, gazdasági és szociális problémákról. Igaz, az indulatok már akkor is felizzottak az írások szintjén a „ki tartozik a nemzethez?” kérdése körül, mégis a tárgy folyamatosan a polgárosodás mikéntje volt. Ezzel szemben, nyolcvan-kilencven évvel később a népi-urbánus vita társadalmi-gazdasági háttere elkopott, s egyetlen megosztó szemléleti, értékrendi kérdés maradt a középpontban, ez pedig a nemzethez való viszony. A magyar politikai megosztottság egyik elsődleges kérdésévé vált az, hogy ki a nemzeti és ki a nem-nemzeti. És éppen ezért vált a népi-urbánus vita nemzeti-ultraliberális ellentétté. Már régen nem az a fontos, hogy egyik vagy másik oldalon van jelen több munkavállaló, munkáltató, tulajdonos, vállalkozó, közalkalmazott, mezőgazdasági vállalkozó, paraszt, értelmiségi és szakmunkás, hanem kizárólag az: ki a nemzeti és ki nem, ki képviseli hitelesen a nemzeti érdekeket, illetve ki árulja el azokat? S talán mondanom sem kell, mindez életveszélyes, hiszen már önmagában mutatja, hogy Magyarországon nincs konszenzus a legalapvetőbb kérdésekben sem. (S egyébként ez az oka, hogy ott sincs egyetértés részkérdésekben, ahol láthatóan közel állnak egymáshoz az álláspontok.) Ugyanis a nyugat-európai tapasztalatok világosan mutatják, hogy egy demokrácia akkor konszolidálódik és stabilizálódik, ha a nemzet, a nemzeti érdek mint téma kikerül a politikai vitatémák, törésvonalak közül, mintegy fölé emelkedik azoknak. A békés, demokratikus versengés alapja az, hogy a mértékadó politikai ellenfelek kölcsönösen feltételezik egymásról, hogy nemzeti beállítottságúak, illetve, hogy betartják az alkotmányt és a demokratikus alapnormákat. Ha ez nincs meg, ha fennáll a feltételezés, hogy vannak nemzetellenes, illetve antidemokratikus, diktatórikus politikai pártok és erők, akkor 95
