Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Volt egy időszak…" Történetek a rendszerváltás korszakából - Kukorelli István: Szárszó '96 - Budapesten
i A történelem útján között. Nem a parlamentarizmus és a többpártrendszer ellen szól az, aki a részvételi demokrácia híve. Hogyan lehet hidat verni? Mi kell a demokratikus közélethez? Rengeteg feltétel, de legalábbis a következők:- alkotmányos intézmények, garanciák;- a közéletre szocializálódott, nem moralizáló, nem cinikus, nem félő egyén, a bibói szabadságszerető ember, továbbá a társadalmi rendezőelvek mentén megszerveződött civil társadalom, amely összeköti az egyént a közzel;- kommunikáció- és konszenzusképes, konfliktusfeloldó politikai kultúra. Az alkotmányos intézményesítés nem öncél, hanem előfeltétel. Meszsze nem csak a közvetlen demokrácia intézményesítéséről van szó. A közélet tisztaságát védi például az összeférhetetlenség intézménye, amely a köz- és magánérdek, a közhatalom és a politika szétválasztására vállalkozik. A köz- és a magánérdekek a fölismerhetetlenségig összegabalyodtak. A magyar törvényhozás ezen „erkölcsőr” intézménye mind a mai napig nem született meg. Másik példa: a közszereplők átvilágítása a demokrácia hetedik évében is akadozik. Intézmények nélkül elmaszatolódhat, relativizálódhat minden, az erkölcs is. A közéletre fogékony ember nem egyik napról a másikra alakul ki, ehhez minden bizonnyal emberöltőnyi idő szükséges. Esély akkor van rá, ha a köz a kiművelt emberfőre ruház be, nem a neoliberális monetarizmus szellemében. Az alulképzett embereknek a piacgazdaságban nem sok esélyük van, a barbárokat, a pápuákat mindig is könnyű volt leigázni, gyarmatosítani. A Magyar Pápua Köztársaság alternatíváját vajon ma kik akarhatják? Hogyan mehetnénk előre? „Felsőbbség által, vagy sehogy sem” - mondaná Széchenyi István ma is. Nemcsak mondaná, tenné. A demokratikus közélet jellemzője a létező politikai kultúra. Politikai kultúra alatt itt és most azt értem, hogy az adott közösségek - a család, az egyesületek, a pártok, az egyházak, a települések, vagy legmagasabb szinten maga a nemzet - hogyan oldják meg problémáikat, hogyan kormányozzák önmagukat. A magyar politikai kultúrát félelmek és előítéletek hatják át, sok a gyűlölködő, kevesebb az érvekkel vitatkozó, az egybeműködésre és nem az öncélú elkülönülésre törekvő közszereplő. A politikai kultúra markáns törésvonalai nemcsak makroszinten, a társadalom és a politikai elit, hanem a politikai eliten - sőt a mikroközösségen 258
