Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kávássy János Előd: Rendszer (meg)vál(thatatlan)ságok
A történelem útján Ugyanezen napokról apámnak egészen más emlékei voltak. A debreceni egyetem friss diplomásaként, még első alkalmaztatása előtt, a forradalom napjaiban épp sorköteles hónapjait töltötte: „1956-ban mint a tartalékos tiszti tanfolyam hallgatója Debrecenben éltem meg a forradalmat. Számottevő szerepem nem volt, egyetlenegy rövid cikket írtam, amely nevem említése nélkül jelent meg. így történt, hogy később, a Kádár-terror idején nem tartóztattak le, és nem kerültem bíróság elé. Október végén a Kossuth laktanyában az alakulótéren több száz társammal együtt én is letettem az esküt Nagy Imre kormányára, és ehhez mindvégig hű maradtam.” Nem a hivatalos önéletrajzban leírtakból, hanem családi, másodlagos elmondásból tudom, hogy apám azon az őszön tüzér altiszti képzést kapott, s - legvalószínűbben 1956. október 27-étől - Csorba László alezredes és Garab Imre főhadnagy vezetésével a Debreceni Forradalmi Bizottmányhoz csatlakozott, az azt támogató, rendfenntartó katonai erő részeként a Magyar Gördülőcsapágy Műveknél teljesített szolgálatot, Kalász Laci barátjával együtt.137 A szovjet invázió hírére apám hátrahagyta Debrecent, és hazatért a szülői házba, Kölesére. A családi legendárium szerint, ezt épp anyámtól hallottam, apám otthon az egész család Ausztriába való távozását sürgette, ám Stolle werk nagyanyám, akinek rokonai éltek (és élnek mindmáig) a valahai Kaiserstadtban, azt mondta: „Nem kisfiam, mi nem megyünk sehova. Megvárjuk míg ők [a szovjetek - KJE] mennek еГ - így történt, hogy apám (és családja) maradt, folytatva a Fatum kijelölte útját a szobi gimnázium felé, hogy az ott akkor már óvónősködő anyám mellé költözve (akkor még csak leendő) szüleim megismerkedjenek. De sem a hatvanas évek végére előreugrani, sem nosztalgiázni nem szeretnénk - térjünk vissza a Rákosi, Gerő, Nagy Imre bukása után Moszkva helytartójaként instituált Kádár Jánoshoz és kiépülő rendszeréhez. Ha Lencsés nagyapám és apám politikailag bármiben is egyetértettek, az az volt, hogy „Kádár áruló!”. Nagyapám szerint az eszmét, apám szerint saját nemzetét árulta el, s bár direkt emlékem erről nincs (akkor még túl kicsi voltam ehhez), gyanítom, a már Vácott elfogyasztott vasárnapi rántott hús után, tokaji szürkebarátot kortyolgatva olykor volt köztük némi hangos(abb) polemizálás ezen a kérdésen (is). Amit biztosan tudok, hogy ideológiai antagonizmusuk ellenére mindketten személyes, negatív élményként élték meg a kádári konszolidációt. Nagyapám önéletírása szerint bár 1956. november 137 Az 1933-1990 között élt költő, könyvtáros, pedagógus Kalász Lászlóhoz „életre szóló barátság” fűzte néhai édesapámat. 176
