Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)

Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kiss Gy. Csaba: Érzelmeink iskolájáról

Visszapillantás egy átmenetre

szabadságmozgalmának megjelenését. A ’80-as évek közepén már egyértelmű jelei vannak a föllazulásnak, a hatalom elbizonytalanodásának, a gorbacsovi peresztrojka hatásának. Ezt jól mutatta például a Budapesten megtartott nemzetközi Helsinki Fórum idején (1985) megtartott ún. ellenfórum kezelése a hatalom részétől. A változást a KISZ alól emancipálódó egyetemi-főiskolai klubmozgalom (Klubtanács, 1985) jelezheti a leginkább. És következtek azután a kibontakozó ellenzék jelentkezésének fontos mérföldkövei: monori találkozó (1985. június), az írószövetség közgyűlése (1986. november), az első lakiteleki találkozó (1987. szeptember).

Felnőtté válásunk első szakasza egybeesett annak a nagy mentális fordulatnak az idejével, mely nagyjából 1962 és 1968 között ment végbe Magyarországon. Ennek az lett az „eredménye”, hogy a magyar társadalom többsége nemcsak hogy beletörődött a megváltoztathatatlanba, hanem bizonyos fokig azonosulni kezdett a „rendszerrel”, ha nem is föltétlenül szerette. Sor került amnesztiára, meghirdették az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, kiderült, hogy az „éremnek van harmadik oldala” is (ahogy tévéműsorban magyarázták az értékek viszonylagosságát), enyhült az ideológiai nyomás, stabilizálódott a kollektivizált mezőgazdaság (a magyar társadalomtörténetnek a jobbágyfölszabadítás óta a legnagyobb változása ment végbe az 1950- es évek végén a paraszti magántulajdon erőszakos fölszámolásával), nőtt az életszínvonal. Fokozatosan kialakult egy magatartásforma, amelyet jobb híján hódoltságinak neveznék. Föltétele volt az alkalmazkodás és a felejtés. Mindenekelőtt két tényező járult hozzá a mentális fordulat bekövetkezéséhez. Az egyik: a „gulyáskommunizmus” sajátos fogyasztói-kispolgári életkörülményei, ami a korábbiakhoz képest viszonylag zavartalan magánéletet jelentett, a munkahelyen pedig a szakmai kvalitás elismerését párttagságtól függetlenül. A másik tényezőt a példátlanul sikeres média általi manipuláció jelentette. A magyar kommunista vezetés fölismerte a modem tömegtájékoztatás jelentőségét. A ’60-as évek végére a magyar háztartások nagy többségében volt már tévékészülék, s nálunk a hasonló sorsú országoktól eltérően a tévé és rádió jobban számolt a közönség szempontjaival.

Mindez persze a fiatal nemzedék szemszögéből másképpen festett, mint a Horthy-korszak vagy 1956 terheit hordozó idősebb generációknál. Reményt jelentett az enyhülés, távlatokat nyitott: a fiatalok életkoruknál fogva is nyitottak voltak a jövőre. Sokan a további reformokban bizakodtak, akik pedig társadalmi szerepvállalásról gondolkoztak nemzedékem képviselői közül, a közéleti tevékenység - és jobbítás - lehetőségét a pártban látták.

117