Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kiss Gy. Csaba: Érzelmeink iskolájáról
A történelem útján Hogy belülről lehet tenni valamit a változásokért. Magam is kíváncsi volnék az ilyen utat választó nemzedéktársaim árnyaltabb motivációjára. Az útkereső fiatalság életkoránál fogva fogékony volt a forradalmi romantikára (Che Guevara divatja vagy Utassy József Petőfit idéző verse, a Zúg Március), hajlamos a polgári normák elutasítására, amit erősített az előző nemzedékkel való szembenállás és a fogyasztói-kispolgári társadalom kiábrándítónak érzett térfoglalása. Kísértést jelentett az az elképzelés, hogy létezhet társadalmi igazságosságot és modernizációt megvalósító igazi szocializmus. A hatalom igyekezett építeni erre, s együttműködésre (kollaborálásra) megnyerni nemzedékünk képviselőit. Kétségtelenül biztató jelnek látszott a megpezsdülő szellemi élet, a valódi gondokat föltáró művészetek (főleg a film és az irodalom), továbbá az ún. új gazdasági mechanizmus ígérete. Az ötvenes évek nem egy törvénytelensége is nyilvánosságra került, ami persze részben arra szolgált, hogy hangsúlyozza a különbséget a jelentől. A történelmet lehetett már differenciáltabban szemlélni, az 1867-es kiegyezést sem kellett már olyan szigorúan elítélni. Úgy tetszett, a modernizáció és a gazdasági fejlődés fényében a nemzeti függetlenség korántsem számít annyira fontosnak. Voltak közülünk, akik ekkortájt 1956-ot nemes, ám időszerűtlen és fölösleges áldozatokkal járó nekibuzdulásnak tartották. A készülődés és tájékozódás éveiben nem volt mindig világos, miért támadja szüntelenül és akkora erővel nálunk a hatalom a fő ellenségnek tekintett nacionalizmust. A szellemi felnőttségi vizsgát sokunknak 1968 hozta. A tavasz reményeivel, a Prágából és Pozsonyból érkező biztató jelekkel, a „demokratizáció” folyamatával. Nemzedéktársaink lázadásával Nyugat-Európában, aminek igazából csak polgárellenes megnyilvánulásait értettük, igazi tartalmát jóval kevésbé. Csehszlovákia rokonszenves színeváltozása viszont együtt jelentette a demokrácia és a függetlenség vágyát, beleértve a nemzeti kisebbségek szabadságát. Fontos lecke volt, amit ebből tanulni lehetett. Utána pedig a nyárvégi fordulat következett a Varsói Szerződés páncélosainak megjelenésével. A lecke belőle világos volt számunkra: a szocialistának mondott rendszer nem reformálható. A másik tanulság pedig, hogy térségünk országainak sorsa össze van kapcsolva egymással. A bevonulás visszafordíthatatlanul lerántotta illúzióink függönyét. Ettől kezdve választóvonallá lett kortársaink megítélésében, ki az, aki 1968 szeptembere után lépett be a pártba. A hetvenes évtized sokunknak az útkeresés időszaka volt, amikor magánkörben létrejöttek a szabadság kis hálózati csomópontjai. A tudományos és irodalmi-kulturális élet egyes intézményei (kutatóintézetek, 118
