Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kiss Gy. Csaba: Érzelmeink iskolájáról
A történelem útján két és fél évtizedben kialakított kép egyoldalú, sokan még ma is az egykori hatalom képviselőire fölpillantva készítenék elemzéseiket. Valójában a nyelv is hiányzik hozzá, a kommunista diktatúrát mindmáig olyan - részben pontatlan, részben eufemisztikus - terminusokkal írják le, mint államszocializmus vagy pártállami rendszer. Mintha a sejtekbe szívódott volna a kommunista nyelvhasználat, a marxista-leninista fordulatok, a fönntartói által „szocializmusnak” nevezett rendszer gondolkodásmódja. Ismeretes, hogy az ideológiai alapon működő diktatúráknak fontos jellemzője volt a nyelvhasználati monopólium, a nyelvi jelek és a jelentések öszszekapcsolásának szabályozása és ellenőrzése. Nélküle nem lehetett volna működtetni a tömeges indoktrinációt. Ennek a mechanizmusnak és nyelvi formáinak a vizsgálata mindmáig hiányzik nálunk. Tudnivaló, hogy a leírás nyelvének megválasztása milyen fontos következményekkel jár. Nálunk a totalitarizmus megnevezéstől tartanak, mint ördög a tömjénfüsttől, az pedig végképp istenkísértésnek látszik sokak szemében, hogy szovjet kolonizációt mondjanak helyzetünk leírása közben. Nagyon keveset tudunk azokról a társadalomlélektani folyamatokról, melyek a „rendszer” tömeges méretekben való elfogadásához vezettek. A gulyáskommunizmus mentalitástörténetét mindmáig kevéssé ismerjük. A korszakhatárok tekintetében mindenképpen fontos utalni 1968-ra (nemzedékünk számára meghatározó volt); a gazdasági reform és egyáltalán a reformok ígéretét jelentette ez az esztendő, ugyanakkor a Varsói Szerződés agresszióját az „eretnek” Csehszlovákia ellen. A politikai hatalom történetével kapcsolatban szokták említeni az 1972/73-as „visszarendeződést”, az ismét merevebbé vált ideológiai és gazdasági irányítást, de nem szabad megfeledkezni a nemzeti ellenállás első egyértelmű megnyilvánulásáról, a fiatal (1956 után fölnőtt) nemzedék 1972-es tömeges méretű spontán március 15-i megemlékezéséről sem. Egyértelmű korszakhatárnak tekinthető a ’70-es és ’80-as évek fordulója. Ez a „második nyilvánosság”78 jelentkezésének ideje is, amikor az írószövetség valódi autonómiára tesz szert (1981. decemberi közgyűlés). Ahogy a nemzetközi politikában szintén tapasztalni lehetett fontos elmozdulást: az afganisztáni szovjet agressziót és a Szolidaritás lengyel 78 Németh György találó terminusa: „...azért különös jelenség, mert strukturálisan mindvégig a legális nyilvánosság része volt, másik sajátosságát jelzi, hogy az első és a második nyilvánosság között, a két nyilvánosság elegye volt.” Németh György: A Mozgó Világ története. Budapest, Új Palatinus, 2002. 116