Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Lóránt Károly: Közgazdasági viták és választási lehetőségek
Visszapillantás egy átmenetre Lóránt Károly Közgazdasági viták és választási lehetőségek Minden ország történelme során felmerülnek olyan kritikus időszakok, amikor a vezetők (uralkodók) ilyen vagy olyan döntései hosszú időre, esetleg örökre meghatározzák az ország sorsát. A magyar történelemből az a következtetés vonható le, hogy az ország megalapításához és későbbi megerősödéséhez egyrészt erős központi hatalomra volt szükség, másrészt a környezethez való valamilyen illeszkedéshez, ami hol dinasztikus házasságokat, hol katonai műveleteket jelentett. Magyarország az ország több részre szakadásáig elegendő természeti erőforrásokkal rendelkezett ahhoz, hogy erőskezű királyok idején európai középhatalom legyen. Az ehhez szükséges katonai erő finanszírozását az ország belső erőforrásaiból meg lehetett oldani. Az ország történelméből azonban az is kiderül, hogy természeti erőforrásokkal még oly gazdagon ellátott ország, mint Magyarország is kerülhet vesztes helyzetbe akkor, ha a központi hatalom meggyengül, vagy szétesik. Mivel történelmünknek Mátyás utáni korszaka kevés olyan eredményt hozott, amivel meg lehetnénk elégedve, az ország ügyeinek vitái során nagyon gyakran felmerül, hogy ha akkor nem így, vagy úgy döntenek, vagy ha a kritikus pillanatokban széthúzás helyett egység van, akkor ma az ország helyzete lényegesen más lehetne-e. E kérdést a jövőre kivetítve: vajon tudunk-e tanulni a múltból, és a jelenlegi döntéseink elősegítik-e Magyarország megmaradását és megerősödését, vagy most is elkövetjük azokat a hibákat, amelyeket majd az utókor ötven, száz vagy kétszáz év múlva elszalasztott lehetőségekként emleget. E szempontot felvetve szinte Mátyás halálától kezdve lehet vitatni, hogy az ország sorsának alakulásában mekkora volt az elháríthatatlan külső kényszer és mekkora az a mozgástér, amelyen belül az ország mindenkori vezetése jól vagy rosszul dönthetett. E kérdésnek én most csak egy piciny szegletét fogom megvizsgálni, mégpedig azt, amelyet személyesen éltem át, vagy amellyel munkám során közvetlenül kapcsolatba kerültem: ez az ország gazdaságtörténete a Rákosi-korszaktól mostanáig. E mellett röviden foglalkozom az Európai Unió politikai jövőjével, valamint Európa és ezen belül Magyarország demográfiai helyzetével. 103