Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. december 21. Az Országgyűlés 1990. március 16-i hatállyal kimondja feloszlatását
1985 1986 1987 1988 1990 1989. december 21. Az Országgyűlés 1990. március 16-i hatállyal kimondja feloszlatását Az első szabad választásokat megelőző időszakban az Országgyűlés egypárti parlamentként működött: a választók csupán a Hazafias Népfront jelöltjére, vagy - 1985-től - a Népfront programját elfogadó jelöltekre szavazhattak. Ebből kifolyólag nem tölthette be alkotmányos funkcióját, nem volt vitatkozó, döntéshozó és kormányellenőrző népképviseleti szerv. A szocializmus időszakának utolsó, 1985-ben megválasztott parlamentje ugyan 1988 után fennállásának legjelentősebb törvényeit hozta meg - törvénybe iktatta a rendszerváltást jogilag megalapozó sarkalatos törvényeket, illetve a köztársaság kikiáltásához elengedhetetlen alkotmánymódosítást -, azonban az egypárti parlament legitimációját mindez nem növelhette meg. Az országgyűlés 1989-ben 58 törvényt fogadott el, ez több mint tízszerese az 1950 és 1985 közötti éves átlagnak. Ebben az évben - amikor a parlament politikai jelentősége is megnőtt -, december 21-én - 1990. március 16-ai hatállyal - kihirdette saját maga feloszlatását. Az országgyűlés feloszlatásához összetett társadalmi és politikai folyamatok vezettek el. 1988-ban Kádár Jánost leváltották az MSZMP éléről, és Grósz Károlyt választották meg a párt főtitkárává. A magyar politikai színterén új politikai csoportosulások jelentek meg, amelyek megkérdőjelezték az akkori országgyűlés legitimációját, hiszen az nem szabad választások eredményeként alakult meg. Az Ellenzéki Kerekasztal, majd a Nemzeti Kerekasztal megalakulásával még inkább megkérdőjeleződött az állampárti parlament létjogosultsága, hiszen a Nemzeti Kerekasztal tulajdonképpen valódi országgyűléshez hasonló funkciókat töltött be. Valós legitimitása ugyanakkor a Nemzeti Kerékasztalnak sem volt, hiszen nem választás eredményeként jött létre. 1988 után a parlament összetételében is változások jelentkeztek. Az országgyűlés átalakulását mutatták azok a visszahívási kísérletek is, amelyek hatására több jelentős politikus (pl. Apró Antal, Cservenka Ferencné, Korom Mihály, Losonczi Pál)1 1989-ben lemondott mandátumáról. A visszahívási akcióknak köszönhetően ellenzéki képviselők is bekerültek a parlamentbe, mint Raffay Ernő, Roszík Gábor, Debreczeni József és Marx Gyula, majd 1990-ben az SZDSZ képviselőjeként Tamás Gáspár Miklós. így formálisan 1949 óta - ha kisszámú ellenzéki képviselővel is, de - tulajdonképpen többpárti parlament jött létre Magyarországon.2 1989 őszén a békés rendszerváltás, a tárgyalásos átmenet időszaka véget ért. Törvénybe iktatták a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások eredményeit, ezzel tulajdonképpen maga az országgyűlés legitimálta az alkotmányos rendszerváltás dokumentumait. A háromoldalú tárgyalások során döntöttek az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásról, az országgyűlési képviselők választásáról, a Büntető Törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosításáról.3 Ekkor még a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformer vezetői hittek abban, hogy az ellenzékkel kötött megállapodás eredményeként a demokratikus választások után is 203
