Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. június 24. A Magyar Demokrata Fórum párttá alakulása
1985 1986 1990 1987 Voltak a vezetők között olyanok, akik a folyamatot ellenezték. Fekete Gyula például 1988 decemberében, Furmann Imre miskolci lakásán tartott megbeszélésen határozottan szót emelt a párttá alakulás ellen.5 A párttá válás kérdése, illetve annak ellenzése sokaknál érzelmi kérdés (is) volt, ami az egypártrendszer árnyékában érthető. Csoóri Sándor és Csurka István például érzelmileg húzódozott a pártszerű működéstől. Voltak azonban, akik pragmatikusabban kezelték a kérdést, és a megfelelő pillanatot várták az ügy tényleges napirendre vételével. 1989 elején a kérdés már nyilvános vitatémát képezett. A Hitel c. folyóiratban többen kifejtették - az országos gyűlés közelgő időpontját is szem előtt tartva - a véleményüket a témában, többek között Szabad György, Bilecz Endre, Elek István, Csengey Dénes.6 Utóbbi álláspontja a párttá válás kérdésében határozottan támogató volt. Az időzítés kérdésében is állást foglalt. „Erről ma nem lehet határozni. Az eddig bekövetkezett ráolvasásszerű pártalapítások példáját követni nem volna miért. Magyarországon ma egypártrendszer van, több párttal." A márciusi I. Országos Gyűlés álláspontja sem tartotta aktuálisnak a párttá alakulást, ezért úgy döntött, hogy egy öt tagú előkészítő csoportot (tagjai: Bíró Zoltán, Furmann Imre, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor, Sólyom László) bíznak meg a feladattal, hogy készítsenek előterjesztést a kérdésről, amelyről a döntést ezzel teljes mértékben nyitva hagyták. A megnyilatkozások előre vetítették a párttá szerveződés szükségességét, elkerülhetetlenségét, de jelezték azt is, hogy 1989 márciusában még nem érett meg erre az idő. Csoóri Sándor meglátása szerint a párt valóban korszerű, célszerű keret, különösen a hatalom kérdéseiben, de egyetemes nem lehet soha.7 Bíró Zoltán valamivel pragmatikusabban nyilatkozott meg az ügyben. Álláspontja szerint elkerülhetetlen, hogy az MDF majdan párttá alakuljon, ez a fórum azonban nem alkalmas ennek eldöntésére, ezért az előkészítésre bizottságot kell alakítani.8 Ahogy láttuk, a küldöttek ilyen értelmű döntést hoztak az ügyben. Érzékelhető tehát, hogy 1988 végétől igen komoly viták zajlottak az MDF vezetői körében a párt vagy mozgalom dilemmájáról. Közben az országban megállíthatatlanul haladt előre a pártosodás folyamata, és ez számukra is lépéskényszert teremtett.9 Az Országgyűlés 1989. január 11-én fogadta el az egyesülési jogról szól 1989. évi II. törvényt, amely deklarálta, hogy az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog. Ennek alapján ettől fogva magánszemélyek, jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek társadalmi szervezetet, így politikai pártot hozhattak létre és működtethettek.10 A párttá alakulást szorgalmazók közül - későbbi meghatározó szerepe miatt - említésre érdemes Antall József, aki nemcsak a pártalakítást sürgette, hanem kiforrottabb elképzelései voltak a leendő párt arculatáról is. Március elején az ideiglenes elnökség felkérésére tervezetet készített a pártszerű működés módozatairól, az Országos Gyűlés elé azonban ennek már csak kompromisszumos változata (mozgalom és párt párhuzamos működése) került.11 Az ügyet az MDF vezetői testületéi is több alkalommal napirendre tűzték. A szervezet ügyvezető elnökének, Bíró Zoltánnak az 1989 áprilisában született feljegyzése összefogja a párttá alakulás ügyében kialakult nézőpontokat, véleményeket. Eszerint a párttá alakulást sürgetők veszélyforrásnak tekintik, hogy az alakuló egyéb pártok magukhoz vonzzák azokat az MDF-tagokat és szimpatizánsokat, akik ilyen 157
