Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. február 10-11. Az MSZMP Központi Bizottságának ülése
_-I-1985 1986 1987-\-1988 1989. február 10-11. Az MSZMP Központi Bizottságának ülése 1990 Az MSZMP KB február 10-11 -ei ülése a rendszerváltás egyik kiemelkedő mozzanata, ugyanis a KB állásfoglalása kimondta a többpártrendszer megteremtésének szükségességét, illetve a vita során elfogadták azt az értékelést, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés történt. Az első politikai és jogi, a második pedig szellemi értelemben megnyitotta az utat a parlamentáris demokrácia kiépítése előtt. Ez egyben annak a jele volt, hogy az állampárton belül fokozatosan felülkerekedtek a reformerők, amelyek a megalakuló ellenzéki pártokkal tárgyalásokat akartak folytatni a békés átmenetről a demokráciába. Az ülésen történtek közvetlen előzménye az volt, hogy 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter, a párton belüli reformerők vezető személyisége, a Kossuth Rádió 168 óra című műsorában kijelentette, hogy az MSZMP KB által felállított Tö rténelmi Albizottság „népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek." Ez a bejelentés, ami akkor szinte bombaként robbant a közvéleményben, alapjaiban kérdőjelezte meg az MSZMP-nek, azaz az állampártnak és ezzel magának a pártállami rendszernek is a legitimitását, hiszen a kádári rendszer az egész létét arra alapozta, hogy 1956-ban ellenforradalom történt, amelyet le kellett verni. Ennek cáfolata Pozsgay és a történelmi albizottság részéről erjedési folyamatot indított meg az állampártban, amelynek első látványos megnyilvánulása volt a február 10-11 -i KB-ülés. Az ülésen heves viták zajlottak, amelyek során a konzervatívok és a reformerek, illetve a köztük elhelyezkedő ingadozók csatáját hozta, végül azonban a Pozsgay Imre nevével fémjelezhető reformerek nézetei érvényesültek a Grósz Károly pártfőtitkár és miniszterelnök keményvonalas álláspontjával szemben. Először is, az ülésen, bár nem egyöntetűen, de elfogadták, vagy inkább tudomásul vették a történelmi albizottság, illetve Pozsgay Imre értékelését arról, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés történt. Másodszor - és ez volt a politikai átmenet szempontjából a legfontosabb -, elfogadták a többpártrendszer létrejöttének, s ez által közvetetten a parlamentáris demokráciának a szükségességét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a többpártrendszerre való áttérés csak fokozatosan és ellenőrzötten mehetvégbe. Idézet az állásfoglalásból: A pártértekezlet megfogalmazta a demokratikus hatalomgyakorlás igényét, a politikai pluralizmus megteremtését. Ennek útját a politikai intézményrendszer mélyreható átalakításában jelölte meg, amely „lehetőséget teremt a különböző érdekek intézményes kifejezésére, egyeztetésére, politikai akarattá formálására."1 Az e döntés nyomán kibontakozó tudatos fejlődési folyamatok és a társadalomban megjelenő szerveződések együttesen azt mutatják, 105 Az „áttörés" négy szempontból érhető tetten.
