Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
kell kiegészíteni, elmélyíteni, a másik, hogy hol találja meg a vázat, azt is mondhatnám, csutát, amelyre mint a kukoricaszemet, részismereteit fölrakhatja. Az ismeret- terjesztő könyvekről így lehullana a tara, s a könyvíró célja az lenne, hogy egy-egy nagy területről azt, ami a nézete szerint az egész víziót (melyet mindketten ismernek) gazdagíthatja, módosíthatja: az olvasó elé rakja. Inkább füzeteknek kéne hát lenniük, mint valódi könyveknek. Az ismeretterjesztés veszélye ugyanis az, hogy a rendtartás, az áttekintés nem tart benn lépést a halmozódó részletekkel, s így végül azt a szemétdombot fogja csak növelni, amivé újság, színház, mozi, rádió, hallott, olvasott esemény teszi korunkban az emberi elmét. Aránytalanul nagyobb a sikere a folyóiratban folyó ismeretterjesztésnek. Itt elsősorban a legegyszerűbbre, de legeredményesebbre, az Elet és Tudomány-xa gondolok, amelynek egyes számait magam is megveszem, viszont a villanyos-kalauznő zubbonygombjai közé bedugva is ott láttam a minap. Ez a folyóirat, mely több százezer példányban jelenik meg, az olcsó könyvtár mellett a legjobb népnevelő; sikerét nyilván annak köszönheti, hogy sokféléről ír, aránylag röviden, s a tudomány izgalmát a gyermek vagy művelt ember képzeletébe is be tudja oltani. Olyan folyóiratnak, mint az Esti krónika: rádiószámnak vagy a híradófilmnek; még a gyengéje is ugyanaz: a politika rájött a népszerűségükre, s egyre nagyobb helyet foglal el bennük - kapcsolt áru alakjában - a maga cikkeinek. Magasabb fokú ismeretterjesztő folyóiratainknál, melyek már egy-egy ismeretágra specializálódtak, jobban kiüt a könyvben folyó ismeretterjesztés gyengéje: ők már nemcsak érdeklődés-ébresztők, viszont nem látjuk, kiknek szólnak s mit szolgálnak vele. Egy sakklapról tudjuk, hogy sakkozók olvassák, egy vegyészeti folyóiratról, hogy szakemberek; aki a Búvár-1 olvassa, bizonytalanabb alak: olvasgató laikus? a természettudomány más tája iránt érdeklődő szakember? madarak, méhek szerelmese? Előadások Az ismeretterjesztés persze nemcsak nyomtatványokban folyik, sokkal elevenebb, ahol az élő hang, a személyiség a közeg, melyen át az ismeret az érdeklődéshez ér. Hogy Magyarországon hány ismeretterjesztő előadást tartanak egy évben, még hoz213