Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Püski Sándor: vallomás a népi mozgalomról, különös tekintettel az ellenem lefolytatott büntető eljárásra

talt különleges társas életforma vonzása. Egyetlen kivétel ebből az Unwin- látogatás,234 amit a terhemre lehet róni, azt is csak nagyon szigorú szemmel nézve. Miért nem vonzott így valamelyik szocialista állam követsége? Nem hívtak! Ahhoz nekem semmi közöm, hogy Bodor György mikor és milyen írásműveket juttatott Angliába a követségen keresztül. Sem az írásműveiről nem tudtam, sem arról, hogy az angol követséggel kapcsolatban volt. Ez a kapcsolat semmi esetre sem általam vagy rajtam keresztül teremtődött meg, még közvetve sem. Ilyenre nem is volt semmilyen adata a bíróságnak, mégis ezért is engem terhelt. A Legfőbb Bíróságnak pedig az a megállapítása minden alap nélküli, hogy Zsig- mond Gyula esetében kémtevékenységre való felhívást követtem el. Minden kom­mentár nélkül közvetítettem Zsigmond Gyulának Gál István meghívását egy foga­dásra, amelyet a magyar állam hivatalos vendégei, angol közgazdász tudósok (és nem kémek!) tiszteletére rendezett az angol követség. Gál velem semmi olyasmit nem közölt, hogy valamilyen különleges célja volna ennek a meghívásnak, csak azt mond­ta, hogy azért hívja most őt, mert szeretné, ha a baráti körből valaki ott lenne, s Zsigmond a közgazdász közöttünk. Ha író vagy kiadó jött ugyanilyen alkalommal, engem is hívott, és meg is jelentem, beszélgettem is néhány mondatot az illetővel, amennyit ilyen fogadáson egyáltalán beszélni lehet, de ezzel még semmiféle kémte­vékenységet nem követtem el. S nem követett volna el ilyesmit Zsigmond sem, ha meg is jelenik azon a fogadáson, s nem is azért utasította vissza a meghívást, mert ettől félt, hanem azért, mert nem akart az angol és semmilyen követségnek a tájára se menni. Igaza volt, mert lehet az a kapcsolat a legártatlanabb, de egy hevenyészett bírósági megállapítás, és éveket ülhet érte. A kémeket egyébként nem ilyen nyilváno­san szokták beszervezni. Mikor Zsigmond a meghívást visszautasította, én azt min­234 1 961 tavaszán találkozót szervezett Peter Unwin és Püski Sándor között Gál István. Peter Unwin 1991-ben könyvet jelentetett meg az 1956-os forradalomról, amelyben a követségen eltöltött időben Magyarország történetéről szerzett tudását is hasznosítot­ta: Voice in the Wilderness. Imre Nagy and the Hungarian Revolution. Magyarul lásd Pusztából kiáltott szó. Nagy Imre és a magyar forradalom. Budapest, [1993], Héttorony. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom