Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

Beolvadás, elolvadás a hatalom bástyáin belül

ellen elkészült a vádirat, melyet már be is nyújtottak a Népbíróságra, de a Pa­rasztpártnál történt jelentkezése után visszakérték az iratokat, s megtettük a lépéseket arra is, hogy teljesen likvidáljuk a dolgot.” Féja ügye harmadik éve húzó­dott, s lám, amint megtért az eltévelyedett bárány, egyszerűen elrendeződtek a „dolgok”. Erdei a Féja ügy kapcsán azt is felvetette, hogy a másik, még börtön­ben lévő népi író, Erdélyi József esetében is kegyet akartak gyakorolni, s az am­nesztiatörvényt megpróbálták esetében is alkalmazni, azaz kiszabadulhat, ami egyébként meg is történt. A népfront ügyére az Országos Vezetőség január 16-ai ülésén visszatért. Ko­vács Máté vetette fel, hogy érdemes lenne beszélni róla .,... milyen párt vagyunk, polgári-e vagy szociális? Erdei azt mondja, hogy parasztpárt vagyunk. Ez kissé mel­lébeszélés. ... Minden nép itt Kelet-Európábán a saját aradat ár a alakítja a Szovjet­uniót. Tulajdonképpen tájszocializmusok alakulnak. Ezt mi is megcsinálhatjuk, elől járunk ebben, mert perspektívája csak így lesz pártunknak. ” Farkas Ferenc úgy vélte, hogy sem azt nem lenne jó kimondani, hogy szociális pártnak tartják magukat, sem azt, hogy nem szociálisnak. Véleménye szerint a szocializmus felé halad az ország, „... de hogy is néz ki a paraszt-szocializmus? Szavakba kellene öntenünk, mert a marxizmus még nem fogalmazta meg. Ha kinyilvánítanánk, hogy szocialisták vagyunk, akkor megállna a fejlődésünk. ” V ritkán, de akkor is keveset szóló Szabó Pál csak annyit jegyzett meg erre, hogy ,... inkább maradjunk kis párt, de beszél­jünk őszintén az emberekkel. ” A vitát Erdei zárta le: A szocializmus kijelentgetése egyszerűen hamis. A döntő csak annyi, hogy antikapitalisták legyünk. ... Egyetértünk abban, hogy egy ilyen népfront perspektívája van előttünk. ” A népfront kérdése innentől kezdve minden vezetőségi értekezleten szóba ke­rült. Különösén azért, mert a kisgazdák továbbra is bombázták a Parasztpártot az egyesülés kérdésében, hiszen amikor kitudódott, hogy a két munkáspárt egyesül, akkor logikusnak és kívánatosnak látszott, hogy akkor a két agrárpárt is alkosson közös frontot. Erdei ódzkodott minden kezdeményezéstől, még attól is, hogy egyik kisgazda képviselő, aki bejelentette, hogy szeretne átülni a parasztpártiak­hoz az Országgyűlésben, erre lehetőséget kaphasson. Ekkor Erdei már valószí­nűleg ismerte a megoldást, mely szerint a nem munkáspártok egy olyan konglo­347

Next

/
Oldalképek
Tartalom