Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Beolvadás, elolvadás a hatalom bástyáin belül
meritumban fognak egyesülni, melyben tulajdonképpen mindegy, hogy melyik párt képviseletében jelentek meg addig. Nyilvánosan azonban továbbra is egy laza együttműködés feltételeit próbálta meg körvonalazni. A párt áprilisi nagyválasztmányi ülésén befejezett tényként utalt arra, hogy „... az eddigi koalíciós vias- kodást a demokratikus erők szoros együttműködése, a nép közös frontja váltja fel. 1,04 Ezen a választmányi ülésen már megjelent Rákosi Mátyás is és beszédet tartott, melyben parasztdemagógiának minősítette azokat a hangokat, melyek a parasztság problémáinak felnagyítását, a nehézségek növekedését hangoztatják. Bejelentette a Parasztpárt választmányának, hogy a foldnélküli szegényparasztok földhöz juttatását a nagybérlőktől elvett földekből kialakított bérlőszövetkezetek segítségével fogják megoldani. Nosztalgikusan idézte fel az 1944-45-ös éveket, s reményét fejezte ki, ha „... sikerül a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak új, széles, mély tartalmat adni, akkor ezzel megint hatalmas lendülettelfog előretörni a magyar demokrácia...", s Rákosi megfogalmazása szerint „...tudunk haladni mindnyájunk közös célja: a szabad, független, virágzó magyar népi demokrácia felé.” A nagyválasztmányi ülés egyébként a legnagyobb rendben és fegyelemben zajlott le, ekkor már semmilyen ellenvetés vagy panasz nem hangzott el. A hozzászólók mindegyike elismeréssel szólt a vezetőség munkájáról, s arról az útról, melyet a Parasztpárt megtett. A népfrontról Erdei Ferenc aár nappal később, a Nemzeti Parasztpárt miskolci kongresszusán, már további részleteket is elárult, még mindig fenntartva a pártok megmaradó önállóságának ígéretét. Mint mondta „...az új nemzeti függetlenségi front nem azt jelenti, hogy a Pártokat meg kell szüntetni, hanem azt, hogy a pártok, miután egy közös politikai alapelvet elfogadtak, közös munkatervet csinálnak és egy közös felvilágosító szervet a Függetlenségi Frontban, amelybe minden párt beleadja a maga erejét, közös munkával tudjuk előbbre vinni a magyar nemzet gazdasági, politikai, kulturális és egyéb nagyfontosságú problémait. Nem lesznek pozícióharcok, 404 404 Magyar Országos Tudósító napi tudósítás, 4. kiadás. 1948. április 5. 11.25 órakor kiadott közlemény. 348