Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Az első nagyválasztmányi ülés 1946 márciusában
A két pólus közötti összecsapásra egy Veres Pétert ért támadás kapcsán már április elején sor került. Zsolt Béla a Haladás című polgári radikális lap szerkesztője, 1946 márciusában éles támadást intézett Veres Péter ellen. Felrótta, hogy a háború előtt előadásokat tartott a Turul Szövetségben, s írt a nyilas Egyedül Vagyunk című lapba. Antiszemitizmussal vádolta, kritika tárgyává tette az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökeként folytatott tevékenységét, azt állítván - megalapozatlanul -, hogy zsidóellenes magatartást tanúsított. A Haladás tiltakozott az ellen, hogy „ Veres Péter demokratikus pártvezér lehet Magyarországon.’’,lb Veres Pétert több lap is megvédte. Legvehemensebben a Szabad Népben Révai József, amit még Veres Péter is ambivalens érzésekkel fogadott, s ezt szóvá is tette a parasztpárt Politikai Bizottságának április 2-i ülésén. „A Kommunista párt szemmel látható érdekből sokszor túlságosan is védelmez bennünket. ”303 304 305 - mondotta. A Verest ért támadások természetesen nem személye, hanem a parasztpárt politikája ellen irányultak, ám ezekből Sipos Gyula azt az egészen furcsa következtetést vonta le, hogy nemcsak a közéletben kellene tisztogatást tartani, hanem „.. .pártunknak nem árt, ha saját soraiban is körülnéz, s azokat a személyeket, akik valóban komoly alapot adnak az ilyen támadásoknak és akiket nyilasvezetői és egyéb működésük folytán könnyen kipécézhetnek, azoknak benn maradása a párt szempontjából nem kívánatos." Elkezdődhetett tehát a parasztpárton belüli tisztogatás, melyet természetesen a párt központi apparátusában dolgozók szerveztek és intéztek. Fekete felhők jelentek meg a Kovács-csoport feje felett. Egy rendkívül otromba esetre is fel kell hívnom a figyelmet, amely azt igazolta, hogy a Kovács elleni támadások egyelőre csak etika lag, de könyörtelenül elindultak. Ugyanezen a Politikai Bizottsági ülésen Veres jelezte, hogy a kisgazdák újra fel kívánták venni a Parasztszövetséggel kapcsolatos, decemberben abbamaradt tárgyalások fonalát. Veres azt javasolta, hogy menjenek el tárgyalni, a delegáció Veres, Erdei és Kovács legyen. Kovács Imre azonnal jelezte: „Nem vállalkozom erre, mert elfogult vagyok ebben az ügyben. '605 Sipos ezt hallva bejelentette, 303 Haladás, 1946. március 21. 304 NPP PB, 1946. április 2-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 305 NPP PB, 1946. április 2-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 262