Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1976

egyetlen lavinává áll össze, aligha lehet kivédeni. A magyarázat, az amerikai gazdasági válságon kívül, saját természetében van. Ő mindig túlméretezte magát, s ha valaki ezt anyagi területen is csinálja, a következmény matematikai. Ez, ami most történik. Szerencsére Bandinak jó idegei vannak, nem esik kétségbe. Nekem még nézni is kétségbeejtő.

Magunkról, majd ha visszajöttünk Európából. Addig is sok szeretettel ölelünk benneteket:

Gyula

*

New York, 1976. aug. 6.

Kedves Laciék!

Már régen illett volna írnom. De a levélírás múzsája - a többi múzsával együtt - mostanában eléggé elkerül. Mind gyakrabban vagyok nyomott hangulatban. Ez máskor is előelővett, de most szinte állandósul. Különösebb oka nincs - legalább is nem tudom magamban vagy a körülményekben megtalálni -, csak úgy jön, magától, mint valami köd. Remélem, csak elmúlik. Talán máris elmúlóban van. Közben rengeteg dolgunk volt, olyasmi, amit nem szeretünk csinálni. Végre eladtuk kis házunkat vidéken, s ez túl sok, nem várt üggyel-bajjal járt. Aztán költöztünk, először a házból be New Yorkba, bár csak edényt, ruhaneműt, képet, könyveket és efféléket hoztunk vissza, de így is ronda volt; utána másodszor itt benn, ugyanazon a bérházon belül egyik lakásból a másikba, mégis, ha lehet, még rondábbnak bizonyult. Ezek közönséges dolgok, amiken a legtöbb ember időről időre átesik, minket azonban nem közönségesen viselt meg. Kint a házban is sok könyvem volt, most hogy be kellett hozni őket, kiderült, hogy a bentiekkel együtt oly tömeg, amit egy kis lakásban nem lehet elhelyezni. Majdnem a felét - több mint

29