Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1976

ezer könyvet - el kellett adnom. S az még hagyj án, hogy óhatatlanul bagóért, de szó szerint heteket vitt el a válogatás. Ez se pisis, az se pisis módszerrel állandóan változtattunk azon a részlegen, amelyet eladásra ítéltünk.

Amint jeleztem, felderítés céljából tavasszal megjártuk Európát is. Két részletben több mint két hetet töltöttünk Párizsban, közben egy hetet Bécsben, aztán néhány napot Salzburgban, Münchenben, Zürichben, s a végén, hazafelé jövet, megálltunk Londonban is. Bécset már a helyszínen leírtuk. Éppen olyan drága, mint a többi nagyváros, mégis unalmas és élettelen, kivéve a belváros egy nagyon kicsi központi részét. Legszívesebben Zürichbe mennénk - talán azért, mert valaha ott már éltünk két évig -, de ez messze a legdrágább város, s egyébként is nagyon kérdéses, hogy a zürichiek adnának-e állandó tartózkodási engedélyt. Lakást, élelmet, betegbiztosítást számolva, egyre-másra, az élet odaát nagyjában annyiba kerül, mint itt. Hátránya, hogy ott mindenbe - az új idegenségbe - megint bele kell tanulni. Ezen felül Nyu- gat-Európa kisebb-nagyobb politikai és gazdasági rengéseknek néz elébe, legalább is ez látszik valószínűnek. S ez az idegent, jogilag is idegent, hátrányosabban érintheti, mint a bennszülöttet. Szóval, visszajöttünk után úgy éreztük, jobb, ha maradunk. De ez nagyon leverte a lányunkat. Újból gondolkozni kezdtünk, s végül azt határoztuk, hogy adunk magunknak egy évet, hogy pillanatnyi hangulatunktól mentesebben döntsük el, megyünk-e vagy maradunk. Nehézkes emberek vagyunk? Sajnos, igen. Öregszünk.

De most már igazán ideje volna, hogy ti is írjatok.

Mindkettőtöket sok szeretettel ölelünk:

Gyula

*

30