Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1974

(illetve a munkahelyen szerződésbe foglalt) kort, megkaphassa, ami jár neki. Ennek az elhatározásnak, hogy innen megyünk, több oka van. A legfőbb, persze, Szusza. Ő már ott marad, s mi a közelében szeretnénk lenni, hogy gyakrabban láthassuk. A másik: a nyugdíjamból Amerikában csak nyomorúságosán tudnánk megélni. A harmadik: a közérzetünk is egyre rosszabb kezd lenni itt. Hogy hova mennénk, még nem döntöttünk el. Párizs túl drága hely, Svájc is, Németország még inkább. Valószínűleg Ausztriánál kötünk ki, s abban is Salzburgnál, mely Viola egyik kedvenc európai városa. (Én legszívesebben Jugoszláviába mennék, a magyar vidékre vagy a tengerpartra, de Viola hallani sem akar róla, mert fél.) Salzburg nincs nagyon messze semmitől, se Párizstól, se Münchentől, ahol barátunk (Molnár Jóska, Borbándi) él, se Magyarországtól. E tervünkről ily konkrétan még senkinek sem beszéltünk, nem akarjuk, hogy mindenféle kiszínezett pletykák és mendemondák kerekedjenek köréje. Ti vagytok az elsők, akiknek ezt ily részletesen megírjuk. Hogy lásd, ha az Isten segít, fogunk még találkozni. Hiszen Salzburgig, vagy akárcsak Bécsig, talán nem lesz oly nehéz kiruccanni nektek. S az sem lehetetlen, hogy a belém kövült sokféle keserűség is oldódik valamit, s turistaként is hazalátogatok. S ha hosszú idő is az a két év, hadd írjam le Lacikám, több mint huszonöt év után először: a viszontlátásra.

Mindkettőtöket nagyon sokszor ölelünk:

Gyula

Ui.: Imi azonban, remélem, még Európába érkezésünk előtt írsz.

*

20