Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Új esztendő, lendületben az ellenzék
ÚJ ESZTENDŐ, LENDÜLETBEN AZ ELLENZÉK Az 1989-es év kezdetén még senki nem gondolta volna, hogy ez az esztendő lesz az, melyben összeomlik a magyarországi egypártrendszer és kialakulnak a demokratikus átmenet keretei. Bár számos jel mutatott arra, hogy a független szervezetek és a hatalom gyakorlói között elindulhatnak a tárgyalások, ám annak formáit és főként tartalmi kérdéseit még nem sikerült meghatározni. A nemzeti demokraták továbbra is választásokat szorgalmaztak, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását látták a rendszerváltoztatás első lépésének. Németh Miklós kormányfő egyes megnyilatkozásai reményt keltőnek bizonyultak egy esetleges együttműködésben. December 31-én interjút adott a Kyodo nevű japán hírügynökségnek, melyben többek között azt mondta, hogy bármely párttal el tud képzelni koalíciót, amennyiben a kérdéses párt elvei nem sértik a szocialista politikai rendszert.171 Egy ilyen koalícióhoz azonban még nem érett meg a helyzet, mivel senki sem tudja, melyik párt politikája felelne meg leginkább a szocializmus elveinek. Németh Miklós előre vetítette, hogy kormányába hajlandó lenne az alakuló pártokból bevonni szakembereket, gyakorlatilag koalíciós kormányt vizionált, ám ennek nem csak az volt akadálya, hogy ő a szocializmus elveinek elfogadásához kötötte azt, mely elvek nem igazán voltak tisztázottak, viszont annak működő gyakorlatát minden alternatív politikai erő elutasította, hanem az is, hogy a független szervezetek mindegyike elvetette az MSZMP által irányított kormányba való belépés lehetőségét. Bíró Zoltán, az MDF alapítóinak egyike több alkalommal is kijelentette, hogy a Fórum csak a választásokat követően kívánja kialakítani - természetesen a választások eredményének ismeretében - álláspontját abban a kérdésben, hogy milyen politi171 Németh Miklós nyilatkozata a Kyodónak. MTI hír. 1989. január 01. 201