Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)

Politikai mozgalommá szerveződés

demokratikus szocializmus kifejezést szerepeltetni, mire Bihari Mihály sértődötten elhagyta a tanácskozást.109 110 Sokan érveltek amellett, hogy a Magyar Demokrata Fórum jelentse ki, ellenzéki szervezetnek tekinti magát. Az alapítólevél úgy fogalmazott, hogy az MDF sem kormánypárti, sem ellenzéki. A dokumentum összeállítói nem véletlenül használták ezt a formulát, mivel ezzel kívánták megkülönböztetni magukat mind a párton belüli reformcsoporttól, mind a radikális polgári ellenzéki csoporttól. A tanácskozáson számtalan vélemény, javaslat hangzott el. Az estig tartó felszóla­lásokat követően a jelen lévők elfogadták a szervezet alapításáról szóló határozatot, a szervezeti szabályzatát és alapító levelet. A Fórum alapító tagjainak a találkozón jelen lévőket tekintették. Az ideiglenes elnökség tagjait egyhangúan megválasztották. Az alapító levél leszögezte: „Az MDF a magyarság veszélyeztetettséget, a társa­dalmi válságokat észlelve felelős demokratikus szellemi-politikai mozgalommá, füg­getlen társadalmi szervezetté nyilvánítja magát. ”u0 Ezzel lezárult a Demokrata Fó­rum történetének első szakasza. A megalakult társadalmi szervezet a politika irányí­tóival, képviselőivel a függetlenség és az egyenjogúság alapján kívánt tárgyalni, elke­rülendő azt, hogy a mélyülő válság a társadalom szétszakadásához, nemzeti tehetet­lenséghez vezessen. A találkozón már ott voltak a magyar sajtótól is néhányan. A magyar rádiótól Havas Henrik és Forró Tamás volt a leggyorsabb, akik a találkozó délutánján már tudósítást adtak le a Mester Ákos szerkesztette 168 Óra című műsorban. A rádió két 109 Bihari Mihály radikális fellépése - a demokratikus szocializmus programba illesztése - sokak számára érthetetlen volt. Az alapító okirat tartalmazta a többpártrendszerű demokrácia szükségszerűségét, bár az kétségtelen, hogy azt nem az egypártrendszer keretei között, azaz a Népfront védernyője alatt képzelték el. Bihari a későbbiekben is jó kapcsolatot tartott a Fórum szervezőivel, de a továbbiakban nem vett részt a Fórum munkájában. 110 A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-án elfogadott alapító levele. 1988. szeptember 3. Megjelent: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai törté­netéből (1987-1989). Szerkesztette: Riba András László-Szekér Nóra. Antológia Ki­adó, Lakitelek, 2017. 103. o. 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom